A Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány 1997-ben alakult a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat támogatásával.
A Szövetség célja a lovasterápiával, mint komplex egészségügyi és pedagógiai célú prevencióval, habilitációval, és rehabilitációval foglalkozó intézmények és személyek országos szintű összefogása, érdekeik védelme. A Szövetség nyitott, jelenleg mintegy 40 intézmény és közel 300 magánszemély a tagja.
A Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány fő tevékenységei közé tartozik a lovasterápiával foglalkozó szakemberek képzése, a lovasterápiás fejlesztőmunka, valamint a lovasterápiával foglalkozó civil szerveztek összefogása és érdekképviselete. Az MLTSZ ernyőszervezetként működik Magyarországon, szoros kapcsolatot tart a tagszervezetekkel és a külföldi szervezetekkel egyaránt. Az MLTSZ részt vesz a jogszabályok és rendeletek kidolgozásában, amivel biztosítja a megfelelő jogi keretet és a szakmaiságot. Az MLTSZ évente konferenciát szervez hazai és nemzetközi szakértőknek, szervezeteknek, ahol az aktuális tudományos kutatások ismertetése mellett fontos szerepet kap a hálózatépítés is.
Az Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat védnökségével és támogatásával évente megszervezi a Díjlovas és Lovasterápiás Versenyét, ahol számos, lovasterápiával foglalkozó, fogyatékossággal élő gyermekeket és fiatalokat nevező és versenyeztető hazai civil szervezet képviselteti magát. Egyik legfontosabb célunk a Szövetség munkáján keresztül a lovasterápia és a lovas parasport népszerűsítése, így minden évben igyekszünk megteremteni a fogyatékossággal élő vagy sérült lovasok versenyzésének a feltételeit. A verseny évről évre egyre sikeresebb és népszerűbb. A versenyre gyerekeket benevező, szakmai civil szervezetek között minden évben 4 millió forintos pénzdíjat osztunk ki, amit saját működésükre fordíthatnak.
Az MLTSZ és az NGYSZ közösen dolgozik azon, hogy a lovasterápia a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő által elfogadott terápia legyen. A NEAK- befogadás hozzájárulna a lovasterápia népszerűsödéséhez, ami várhatóan a szakmai civil szektorra is nagy hatással lenne.