A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nyolc önkéntes segítője kapott állami kitüntetést március 15-e alkalmából

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak 30 éve van önkéntes orvoscsoportja. Az orvoscsoport jelenleg 108 főből áll, közülük nyolcan kaptak a rászoruló és beteg gyermekekért végzett több évtizedes áldozatos munkájukért állami kitüntetést március 15-e alkalmából. 

Kép_2

(Fotó: Fáth Péter)

A kitüntetettek – orvosok, egészségügyi vezetők, pedagógus – hosszú évek óta részt vesznek a Szolgálat egészségügyi programjában.

„Önkénteseinket még tavaly, a Gyermekmentő 30 éves születésnapja alkalmából tejesztettük fel a kitüntetésekre. Nagy öröm számunkra, hogy az állam is értékelte azoknak a szakembereknek az áldozatos tevékenységét, akik évek, sőt évtizedek óta támogatják, segítik önkéntesként a gyermekek egészségéért végzett munkánkat. Fontosnak tartom, hogy azok kapjanak kitüntetést, akik kiváló színvonalon végzik a munkájukat, és azon felül még önkéntes munkájukkal is segítik az ország fejlődését, az életkörülmények javítását. Ezúton is köszönjük a Gyermekmentő Szolgálat és az általuk vizsgált, kezelt és meggyógyított gyerekek, szüleik nevében is ezt a csodálatos és elhivatott munkát.” – mondta Edvi Péter, az NGYSZ alapító elnöke.  

A kitüntetettek:

Kép_4

(Fotót: Kende Luca)

Dr. Szekeres Márta gyermekszemész, a Budai Gyermekkórház nyugalmazott osztályvezető főorvosa – Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata. Az elmúlt 22 évben több mint negyvennégyszer járt az orvoscsoporttal Erdélyben, ahol vizsgálta és kezelte a gyerekek szemét, és szemüveggel látta el őket. Magyarországon is rengeteg hátrányos helyzetű gyereket látott el, valamint gyógyította a határon túlról biztosítás nélkül érkezett gyerekek százainak a szemét is.

Kép_2

(Fotó: Fáth Péter)

Dr. Püspöki Gabriella gyermekgyógyász, a Pikler Intézet nyugalmazott igazgató főorvosa – Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata. 1992 óta vesz részt az önkéntes orvoscsoport erdélyi szűrőprogramjában. Magyarországon gyermekek ezreit vizsgálta önkéntesként a Gyermekmentő kérésére.

Kép_3

(Fotó: Fáth Péter)

Dr. Szarvas Dalma gyermekgyógyász, a Heim Pál Gyermekkórház Sürgősségi Betegellátó Osztály nyugalmazott főorvosa – Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata. 1995 óta vesz részt az önkéntes orvoscsoport erdélyi szűrőprogramjában. Magyarországi munkája során gyerekek tízezreit vizsgálta és gyógyította.

Kép_5

(Fotó: Fáth Péter)

Dr. Szepesi János szülész-nőgyógyász, a Péterfy Sándor Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztályának nyugalmazott osztályvezető főorvosa, az NGYSZ Egészségügyi Bizottságának elnöke – Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata. Az erdélyi orvosi körutakon nőgyógyászati szűréseket végzett, a szükségessé váló kezeléseket és műtéteket Magyarországon végezte el. Szakmai előadásokat és továbbképzéseket tartott határon túli kollegáinak Erdélyben és Magyarországon is.

kép_1

(Fotót: Kende Luca)

Prof. Dr. Hacki Tamás fül-orr-gégész, foniáter, audiológus, a Regensburgi Egyetem Fül-orr-gégészeti Klinikájának nyugalmazott professzora, a Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika orvosa, egyetemi tanár – Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata. Rendszeresen részt vesz az erdélyi gyógyító körutakon. 2019-ben az ő szakmai vezetésével jött létre az NGYSZ foniátriai, fül-orr-gégészeti, logopédiai és audiológiai szakrendelője a Teréz körúton, amely rászoruló gyermekek komplex diagnosztikáját, kezelését teszi lehetővé. A Gyermekmentő az ő szakmai tanácsadása alapján szerelte fel a legmodernebb eszközökkel a Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikájának egyik vizsgáló- és kezelőhelyiségét.

Kep_6

(Forrás: Hargita Népe)

Dr. Tar Gyöngyi Hargita megyei tiszti főorvos, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője – Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata. 1990 óta segíti az NGYSZ Erdélyben végzett munkáját. Sokat tesz a magyar és székelyföldi orvoskapcsolatok fejlesztésért, továbbképzések megvalósításáért.

kép_8

(Forrás: Noileg.ro)

Dr. Bokor Márton gyermekgyógyász, családorvos, a Hargita megyei Sürgősségi Kórház volt igazgatója – Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozata. 30 éve ápolja a magyar és erdélyi orvosok szakmai kapcsolatát, segíti az önkéntes orvosok erdélyi munkavégzését. Ő az a kolléga, akit ha az éjszaka közepén felhívunk azzal a kéréssel, hogy menjen ki egy beteg gyerekhez, akkor azt habozás nélkül megtette.

Kép_7

Kurkó István pedagógus, a csíkszentdomokosi Márton Áron Általános Iskola 3. számú Cseraljai Általános Iskola igazgatója – Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozata. 22 éve segíti az NGYSZ erdélyi munkájának szervezését, előkészítését. Az ő nevéhez fűződik a Kurutty országos tanulmányi vetélkedő ötlete és megvalósítása, valamint ő a főszervezője a gyerekek Buzánszky Jenő Erdélyi Focikupájának.

Gratulálunk, és köszönjük minden kitüntetettnek a fáradhatatlan önkéntes munkáját.

 

 

 

 

 

 

 

Vissza

Hírek

Tovább