A jobb internet közös ügyünk - Biztonságosabb internet nap - 2014. február 11.

S_Day-logok.jpg

A Biztonságosabb Internet Nap része annak a globális kampánynak, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a minden felhasználó, de elsősorban a gyermekek és fiatalok számára elérhető online technológiák és mobil eszközök felelős és biztonságosabb használatára. A rendezvényt az Európai Bizottság Safer Internet Programja keretében az Insafe és az INHOPE (a Biztonságosabb Internet Centrumok hálózata és az Internet Forródrótok Nemzetközi Egyesülete) szervezi.

Minden év második hónapjának, második hetének második napján, azaz idén február 11-én, világszerte számos érdekes eseménnyel készülnek a Biztonságosabb Internet Napra (Safer Internet Day – SID).

Az utóbbi években a „biztonságosabb” helyett a „jobb” internet létrehozására került a hangsúly. Ezért idén a SID közös felelősségünkre fókuszál: mindannyiunk közös feladata, hogy az internetet egy jobb hellyé tegyük egymás számára. Ebben mindannyiunknak szerepe van: gyerekeknek, fiataloknak, szülőknek, gondozóknak, pedagógusoknak, szociális munkásoknak, az ipar képviselőinek, döntéshozóknak és politikusoknak.

A “jobb internet” mindenkinek mást jelent. A mi fő célunk, hogy elősegítsük a pozitív, és megakadályozzuk a negatív online tartalmak születését és terjedését. E célok eléréséhez mindenki mással járulhat hozzá.

NGySz-Gyereknap2013-1528w  

A gyerekek és fiatalok úgy segíthetik elő a pozitív tartalmak keletkezését, hogy kedvesen, tisztelettel kommunikálnak egymással az interneten, védik saját és mások online hírnevét, és keresik azokat a lehetőségeket, amelyekben pozitív, alkotó módon vehetnek részt. Támogathatják online bajba jutott társaikat, felszólalhatnak a cyberbullying ellen, jelenthetik a káros vagy illegális tartalmakat. A felnőttek részéről bátorításra van szükségük ahhoz, hogy a jövő digitális polgáraiként hallassák a hangjukat, véleményt alkossanak és részt vegyenek az internet szabályozásáról szóló vitákban.

A szülők és nevelők úgy segíthetnek, hogy nyíltan és őszintén beszélgetnek a gyerekekkel online életükről, támogatva őket az internethasználatban, és segítséget nyújtanak nekik, ha a helyzet úgy kívánja. Gyerekbarát tartalmakat kereshetnek és oszthatnak meg a gyermekekkel; megmutathatják nekik, hogyan kereshetnek hasznos és érdekes weboldalakat. A negatív tartalmaktól pedig úgy óvhatják meg a gyerekeket, hogy figyelemmel kísérik és életkoruknak megfelelően segítik online tevékenységüket, jó példával járjanak elöl, és bejelentik a káros, illegális tartalmakat.

130526_1833w

A pedagógusok és szociális szakemberek úgy segíthetnek, ha fejlesztik a gyerekek és fiatalok digitális írástudását, és lehetőséget adnak nekik arra, hogy maguk is létrehozzanak pozitív tartalmakat. Bátorítják a gyerekeket, hogy ha online vészhelyzetbe kerülnek, merjenek segítséget kérni, és megmutatják nekik ennek mikéntjét is.

Az ipar támogató szerepe a pozitív online tartalmak és szolgáltatások létrehozása és terjesztése, etikus és átlátható irányelvek megalkotása, és adataink védelme. Ha az ipar képviselői biztonságosabb rendszereket terveznek, és megbízhatóbb szolgáltatásokat nyújtanak, vészhelyzet esetén gyors, egyszerűen elérhető támogatást tudnak nyújtani a bajba jutottaknak.

A döntéshozók és politikusok feladata, hogy olyan környezetet biztosítsanak, amelyben a fent leírtak mind működni tudnak. Például foglalják az alaptantervbe az online biztonság tanítását, biztosítsanak forrásokat a szülők és pedagógusok tájékoztatására, ösztönözzék az ipar képviselőit az önszabályozásra. Hatékony online gyermekvédelmi stratégiák megalkotásával is biztosítaniuk kell a gyerekek és fiatalok online nyugalmát és biztonságát.

Szeretne- Helyezze el a SID bannert vagy publikálja sajtóközleményünket weboldalán!
  • Kövesse Facebook oldalunkon vagy Twitter-en (#SID2014) az eseményeket! Illetve mondja el, hogy ön mit tesz a jobb internetért!
  • A SaferInternetDay.org weboldalon tájékozódhat arról, hogy milyen online és offline tevékenységeket szerveznek ezen a napon a különböző országokban.
  • Töltse le az iskolai SID csomagot (hamarosan)!
  • Nézze meg a SID videót (hamarosan)!
  • Szervezzen workshopot, előadást, vitát iskolájában, könyvtárában, amelyhez a saferinternet.hu szakembereket, előadókat biztosít ingyenesen, korlátozott számban, a jelentkezések sorrendjében.

Ne felejtsen el akciójáról értesíteni minket, a magyarországi SID központot (sid@gyermekmento.hu)!

NGySz-Gyereknap2013-1522w  

Vissza

Hírek

Tovább