33 évesek lettünk
Nemzetközi
Gyermekmentő Szolgálat
Magyar Egyesület
Nemzetközi
Gyermekmentő Szolgálat
Magyar Egyesület
33 évesek lettünk
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat gyökerei 1988-ig, a berlini falig és a csegődi árvaházba nyúlnak vissza...
Hannoverben éltem, és az ottani, valamint magyarországi barátaimmal, ismerőseimmel segítettünk az NDK menekülteknek, akik Magyarországon keresztül akartak Nyugat-Németországba disszidálni. Később segélyeket vittünk a forradalom utáni Romániába.
Így jutottam el 1989 karácsonyán a csegődi árvaházba. Döbbenten néztem az éhségtől, hidegtől és embertelenségtől haldokló gyermekeket. Senki sem mehet el tétlenül gyermekek nyomora és betegsége mellett. Csegődön segíteni akartam, és a munkában társakra leltem. Így alakult meg először Hannoverben a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, majd 1990 májusában a szervezet magyar, 1991-ben pedig romániai egyesülete.
Összefogással segíteni lehet a bajbajutottakon: a csegődi szörnyűséges állapotok képeit és híreit világgá röpítette a média, és megkezdődött Kelet-Európa addigi történelmének legnagyobb nemzetközi segélyakciója.
Szolgálatunk 12 program keretén belül nyújt konkrét segítséget a hozzáfordulóknak.
Szervezetünk ismert lett, és ezzel egy időben kérelmek ezrei érkeztek az irodánkba. Elhatároztuk, hogy nem hagyjuk abba, amit elkezdtünk. Kidolgoztuk programjainkat, melyeket sajnálatos módon az élet tölt meg csordultig tartalommal. Tagságunk, önkéntes segítőink száma egyre nő, ki-ki tagdíjjal, adományokkal, szakértelemmel vagy éppen fizikai munkával támogat minket, illetve rajtunk keresztül a rászoruló gyermekeket. Az egyesületek elnöksége és felügyelő bizottsága társadalmi munkában végzi feladatát. Ügyelünk arra, hogy a Szolgálat politikai, vallási és nemzetiségi kérdésekben semleges és független legyen.
Együttműködéseink civil szervezetekkel.
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat célja a fizikailag, értelmileg sérült, az árva és szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek felkarolása, életkörülményeik javítása, gyermekintézmények segítése.
Kérjük, segítsen Ön is!
Edvi Péter
alapító elnök
XII. NEMZETKÖZI MÉDIA-ÉS INTERNETKONFERENCIA
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat 1998 óta 12. alkalommal rendezi meg nemzetközi médiakonferenciáját, amelynek címe: A média és az internet hatása a gyermekekre és fiatalokra.
2022. szeptember 26-27. (hétfő- kedd), 9:00-15:00, Magyar Tudományos Akadémia, Budapest.
A technikai fejlődés következtében a médiaeszközök és azok használata a gyerekek és a fiatalok körében soha nem látott módon és mértékben változott az utóbbi évtizedekben. A modern technológia állandó lépéselőnyben van a felhasználói tudatossággal szemben. Az idei konferencia fókuszában a média és az internet hatása áll, különös tekintettel a különböző generációk egymáshoz való viszonyára, a szülő-gyerek kapcsolatra és a tanárok és diákok együttműködésére. A témák közé beemeltük a média és az internet által okozott neurológiai változásokat is, legyen szó figyelemzavarról vagy akár az újfajta függőségekről. A konferencián szó lesz a közbeszédet napjainkban tematizáló kérdésekről, mint például hogy hol van a szólás- és a véleményszabadság határa, vagy éppen az összeesküvés-elméletekről és az álhírekről. Lesznek előadások a bosszúpornóról, a felhasználók által előállított tartalmak veszélyeiről, és persze a média jövőjéről is.
Főbb témák:
1. A média hatása a gyermekekre és fiatalokra: figyelemzavar, függőségek, digitális autizmus
2. A média és a különböző médiatartalmak hatása a családokra: szülői felelősség, együttműködés a rejtélyes Z generációval
3. Oktatás, tudatosítás, felelősségvállalás: kütyük szerepe az iskolában, oktatást segítő platformok, gyermekjogok érvényesülése
4. Szólás- és véleményszabadság, gyűlöletbeszéd: hol húzódnak meg a határok, szabályozási lehetőségek, cancel culture
5. A média hatása a társadalomra: összeesküvéselméletek fénykora az algoritmusok működésének tükrében, szűrőbuborékok csapdája, tényellenőrzés
6. Káros és illegális tartalmak a világhálón: az online bántalmazás pszichológiája, kiberdevianciák, illegális tartalmak
7. Közösségi háló (social media): társadalmilag felelőségteljesebb tartalmak az influenszerek világában, bosszúpornó, szakmai influenszerek
Már elérhető a konferencia részletes programja, amelyet a www.saferinternet.hu weboldalon lehet megtalálni.
A konferencián a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött!
A jelentkezéshez kérjük, töltse ki az alábbi űrlapot IDE KATTINTVA, majd azt követően felvesszük Önnel a kapcsolatot!
A Program összetétele:
1. rész - 45 perces edukáció a szájhigiéniáról és táplálkozásról
A program 1. részében a dentálhigiénés szakemberünk 45 perces interaktív, prevenciós előadást tart a szájhigiéniáról. Részletesen elmagyarázza és megmutatja, hogyan néz ki az alapos fogtisztítás, milyen technikával, hány percig tartson a művelet, beszélget a résztvevőkkel a helyes táplálkozás alapjairól és annak fontosságáról is. A foglalkozásoknak köszönhetően javul a szájápolási rutin, kialakul az igény a fogápolásra, változnak az étkezési szokások, javul az életminőség.
2. rész - Mentálhigiénés oktatás
A program másik eleme a mentálhigiénés oktatás. Az NGYSZME 2009 óta az EU Safer Internet Program magyarországi megvalósítására létrejött konzorcium vezetője. Oktatóink a mentális egészség megőrzése érdekében megtanítják a gyerekeknek: