A Gyermekmentő Szolgálat és támogatói gondoskodtak róla, hogy minden korcsoport megtalálja azt, ami érdekli, és ami szórakoztatja. A számítását mindenki megtalálta, hiszen a Gyereknap minden programja – ahogy mindig –, most is ingyenes volt. Ezt, és a jó időt, szerencsére nagyon sokan használták ki: idén becslésünk szerint mintegy vonzott a gyereknapi program.

Az ország több részéből, illetve Nagyváradról 200 nehéz sorsú gyermeket hívtunk meg. A kelet-magyarországi Tiszakóródról is érkezett egy nagy busznyi gyerekcsapat. A településre akkor jutottunk el, amikor az ide érkező ukrán menekült gyerekeknek nyújtottunk mobil rendelőnkben egészségügyi alapellátást. A gyerekek utazási, szállás- és étkezési költségét Szolgálatunk teljes mértékben átvállalta.

városliget2022_vendeggyerekek

Szombaton és vasárnap összesen 41 helyszínen és 2 színpadon kínáltunk változatosabbnál változatosabb programokat kisebbeknek és nagyobbaknak.

A Gyermekmentő mindig törekszik arra, hogy a szórakoztatás mellett valami új tudást is nyújtson a gyerekeknek, ezért az idei programhelyszínek az egészségmegőrzéshez, a sporthoz és egészséges életmódhoz, a pénzügyi tudatossághoz, az internetbiztonsághoz, a művészetekhez és a kulturális sokszínűséghez kapcsolódtak.

Kint dolgozott a Ligetben a Gyermekmentő mobil fogorvosi rendelője, melyet a szervezet főtámogatója, az OTP Bank vásárolt neki 1995-ben. A bank többek között a Szolgálat egészségügyi programját, így a fogorvosi busz fenntartását is támogatja. A mobil rendelő visszatérően jelen van a gyermeknapi rendezvényeken, a két nap alatt idén 615 gyereket vizsgáltak meg az önkéntes fogorvosok. A szájhigiéniás sátorban pedig a helyes fog- és szájápolásról és az egészséges táplálkozás alapjairól tanulhattak a gyerekek, persze sok játékkal és ajándékokkal motiváltuk őket.

városliget2022_fogászat

Idén is volt Sportsziget, sportbemutatókkal, háziversenyekkel, élsportolók élménybeszámolóival. Gedó György fantasztikus élménybeszámolókat tartott a sportsikereiről, és Kótai Mihály bokszbajnokok ellen ki lehetett állni egy bokszmeccsre! Volt tájfutó-labirintus, kick-box-bemutató és sakkverseny a szellemi sportok kedvelőinek. Bemutatkozott egy viszonylag ismeretlen sportág is, a lábtoll-labda. A gyerekek találkozhattak a legendás birkozóval, Németh Nyiba Sándorral!

városliget2022_sportsziget

Az OTP Bank Kalandparkban az OTP Fáy András Alapítvány trénerei interaktív pénzügyi, gazdasági témájú játékokkal vártak mindenkit. A kalandvágyó gyerekek, családok próbára tehették ügyességüket, és játszva fejleszthették pénzügyi, gazdasági ismereteiket.

A Biztonságos Internet Sátor idén is sztárhelyszín volt! Az extra méretű sátorban 12 cég várta a gyerekeket a biztonságosabb internethasználat témakörébe tartozó számítógépes játékokkal, kvízzel, vetélkedőkkel, hasznos tanácsokkal, előadásokkal és persze sok ajándékkal.

városliget2022_sip1

városliget_2022sipITvárosliget2022_sipinterland

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak tudatosság-növelő központként a gyermekek, szülők és tanárok internetbiztonsági felvilágosítása a célja. Azt szeretnénk elérni, hogy az országban minél több felhasználó böngészhessen biztonságos körülmények között, illetve azt, hogy probléma esetén tudják, hogy kihez kell fordulni. Ennek érdekében szervezzük országszerte ingyenes oktatásainkat gyerekeknek, szülőknek és pedagógusoknak. Szervezetünk 2019 óta hotline-t is működtet, ahol a felhasználók bejelenthetik a káros és illegális tartalmakat. (www.biztonsagosinternet.hu)

A gyerekünnep egyik legnépszerűbb és legszínesebb programja a Nemzetek Utcája volt, ahol idén 13, Budapesten akkreditált nagykövetség és kulturális intézet sátrai várták a gyerekeket. Lehetett a követségek, illetve a kulturális intézetek munkatársaival és azok családtagjaival közösen játszani, táncolni, énekelni vagy beszélgetni, és ily módon megismerni az adott ország kultúráját, szokásait. A Nemzetek Utcájában idén 13 ország vett részt: Albánia, Algéria, Bulgária, Egyesült Arab Emírségek, India, Japán, Katar, Kína-ELTE Konfuciusz Intézet, Koszovó, Malajzia, Pakisztán, Thaiföld és az Ibero-amerikai  Közösség Magyarországon. A színpadon a részt vevő nemzetek előadói, tánccsoportjai, zenészei, együttesei mutatták be színes műsorukat.

városliget2022_nemzutcájavárosliget2022_nemzutcájaIndia

városliget2022_nemzutcájaJapánnemzutcaja2022_India

Egy másik nagy támogatónk a Mercedes-Benz Hungária is kint volt a Ligetben. A cég már három évtizede segíti a Gyermekmentő Szolgálat munkáját, számos nagyszabású, exkluzív jótékonysági akciót szervezett már nekünk, többek között a Forma-1 kapcsán. A Merci ezúttal csillogó rendőrautókat hozott ki a Gyereknapra, melyekbe kedvükre beleülhettek a gyerekek, és megismerkedhetnek a működésükkel is.

A Gyerekszínpadra sikerült népszerű művészeket, tinisztárokat, együtteseket és egyéb formációkat meghívnunk. Volt Fittmóka családi torna, fellépett a Mintapinty, a Blinky Ball, a Trambulin Színház, a New Dance World, a Holle anyó Színház, a Pesti Broadway Stúdió, a Baross Imre Artistaképző, Ivi bohóc, Mikola Péter, a Thália Tanoda, a RépaRetekMogyoró, az Angel Dance Táncstúdió és a Csudatáska Társulat.

A vasárnapot két sztárfellépő, Opitz Barbi és Alee koncertje zárta!

A gyerekek több helyszínen is alkothattak: dolgozhatnak például bőrrel, önthettek gipszet, festhettek, rajzolhattak, színezhettek. A Városliget szélén megépült vadonatúj Néprajzi Múzeumban múzeumpedagógusok kalauzolták végig a regisztrált gyerekcsoportokat a kiállított tárgyakon. A múzeum ingyenes tárlatvezetést és foglalkozást kínált a Gyermekmentő által meghívott 200 hátrányos helyzetű gyereknek. A közeli Magyar Zene Háza előtti zenés játszóteret is birtokukba vették a gyerekek, közben vasárnap délelőtt a Makám együttes szabadtéri koncertjét hallgathatták meg.

városliget2022_életkép

Köszönjük valamennyi támogatónknak, hogy ebben a csodaszép, megújult környezetben rendezhettük meg a gyerekek ünnepét.

 

Fotó: Gordon Eszter