Történetünk

A Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány (MLTSZ) 1997-ben alakult. Szövetségünk célja a lovasterápiával, mint komplex egészségügyi és pedagógiai célú prevencióval, habilitációval és rehabilitációval foglalkozó intézmények és személyek országos szintű összefogása, érdekeinek védelme. Ezen kívül nagyon fontosnak tartjuk a lovasterápiával foglalkozó szakemberek továbbképzését, a hozzáértők utánpótlásának biztosítását. Ennek érdekében az MLTSZ rendszeresen akkreditált képzéseket, továbbképzéseket szervez. Idén október 17-e és október 28-a között került sor az oktatásra.

lovasszombat8

2022-es képzési egység

Az őszi képzési blokk a megújult és törvényileg szabályozott lovasterapeuta-képzésekkel indult el október 17-én. Pszichológusok, gyógypedagógusok, gyógytornászok kezdték meg az alapdiplomájuknak megfelelő kurzust, a lovasterápiához kapcsolódó alapozó ismeretek elsajátításával. 9 pszichológus, 5 gyógypedagógus és 1 gyógytornász vett részt az alapozó modul elméleti és gyakorlati óráin. Ezzel párhuzamosan lovasterápiás segítők számára is indítottunk képzést 3 fővel, amely október 23-án sikeres elméleti és gyakorlati vizsgákkal zárult.

lovasképzés7

Nemzetközi szakmai fórum

A Magyar Lovasterápia Szövetség október 22-én ünnepelte megalapításának 25. évfordulóját. Lehetne-e szebben ünnepelni, mint  egy nemzetközi lovasterápiás konferencia szervezésével a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fóti Lovasterápiás és Oktató Központjában? A szakmai fórum iránt – mint minden évben – idén is sok, a lovasterápia és rokon szakmák területén tevékenykedő szakember érdeklődött. Összesen 77 fő vett részt rajta, akik 13 előadást hallgathattak meg 23 előadó-szerző tolmácsolásában.

lovasképzés5

Trauma-feldolgozás, alternatív kommunikációs lehetőségek, aquatréning

A konferencián szó volt a traumafeldolgozás lehetséges módjairól a lovasterápia segítségével. Fontos információkat tudtunk meg arról, hogyan lehet bevonni a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket a lovas tevékenységekbe. Willem van Lieshout holland pszichoterapeuta-lovasterapeuta előadásában érdekes hasonlatot vont a ló ritmikus mozgása és a korai anya-gyermek kapcsolat között. Két projektet is ismertettünk, ezeket a MOL Gyermekgyógyító Program támogatta.  Az egyik („Erdei rajzoló”) a lovasterápia és a művészetterápia összekapcsolásának gyakorlati lehetőségeiről szólt. A másik pedig annak a komplex élményterápiás programnak az eredményeit mutatta be, amelyben a lovasterápiát zeneterápiával és a szülők számára szervezett szülői klub programsorozattal kapcsoltuk össze. Szó volt a lovak rehabilitációjában és edzésében használható aquatréning módszeréről, valamint megismerhette a hallgatóság a capuai Amici del Centro Vittorio Lovasterápiás Központ és Kórház szerteágazó, magas szintű szakmai tevékenységét. A sikeres szakmai találkozón lehetőség volt arra is, hogy a résztvevők közvetlen formában, beszélgetések keretében is tapasztalatot cseréljenek egymással.

 lovasképzés4

Október 20-án betegvizsgálattal és próbaterápiával kezdődött meg a „Lovasterapeuta képzés hippoterápia szakág” elnevezésű kurzus befejező évfolyamának záróvizsgája, 5 fővel. Itt az egyik vizsgáztató a kiváló német gyógytornász, Peter Holzmüller volt a Müncheni Egyetemről. A szakember 23 éve vesz részt a Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány munkájában, mint a magyarországi lovasterapeuta-képzés és továbbképzés tapasztalt oktatója. Magas színvonalú munkájáért október 21-én a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést vette át Kövér László házelnöktől.

lovasképzés8

Október 23-a a záróvizsgák napja volt, hiszen a hippoterapeuta hallgatókon kívül ezen a napon teljesítette sikeresen záróvizsgáját 2 fő, akik a „Fogyatékos személyek szabadidős és lovassport oktatója” elnevezésű képzést fejezték be.

Ugyanezen a napon tettek sikeres elméleti és gyakorlati záróvizsgát a „Segítő képzés” résztvevői, valamint a „Lovasterapeuta képzés gyógypedagógiai lovaglás és lovastorna szakág” elnevezésű képzés hallgatói, 9 fő.

lovasképzés6

A Német Lovas Szövetség vizsgarendszere szerinti lovasvizsgákat október 28-án tartottuk meg. Ezek összetettek, több részből állnak: az RA5-ös szinten vizsgázó lovasoknak teljesíteni kellett az úgynevezett lovas jogosítványt (bánásmód vizsga), illetve egy díjlovagló, ugró és elméleti vizsgarészt is. Fontos szerepet kapott a földi munka, illetve a lovakkal való bánni tudás is. Ugyanezen a napon rendeztük a magasabb szintű, szintén több részből álló RA4-es szintű lovasvizsgákat is. A német szövetség nevében Daniele Gey és Heinrich Brähler vizsgáztattak.

lovasképzés3

Nagyon örülünk, hogy idén is meg tudtuk szervezni a lovasvizsgákat, illetve a nemzetközi lovasterápiás konferenciát, ahol nemcsak érdekes témákról hallhattunk előadásokat, hanem ismét találkozhattunk hazai és külföldi oktatókkal, barátainkkal, ismerőseinkkel, kollégáinkkal.