A Samsung a „Gyermekév” jegyében, az SOS-Gyermekfalvakat érintő fotós kezdeményezés mellett a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatot támogatja tervek szerint egy rendszeresebb együttműködés keretében. A vállalat célja, hogy a Gyermekmentő által közel tíz éve működtetett számítógépes klubok felszerelésével hozzájáruljon a 10-18 éves korosztály - elsősorban hátrányos helyzetű gyermekek - megfelelő szintű informatikai - képzéséhez, változatos szabadidős programok kialakításához és a Safer Internet Program

(SIP - Biztonságosabb Internet Program) népszerűsítéséhez.

A két hazai és a nagyváradi klubban a fenti tevékenységeken túl interaktív, játékos nyelvtanfolyamok szervezése, pedagógusok, egészségügyi dolgozók informatikai képzése és a SIP oktatóprogramok gondozása, fejlesztése zajlik.

A Samsung kiemelt figyelmet fordít a jövő generációjának sikerességére. Mind az SOS-mozgalom, mind pedig a Gyermekmentő Szolgálat rengeteget tesz azért, hogy a társadalom perifériájára szorult gyerekek igazi jövőt lássanak maguk előtt.  A számítógépes klubok fejlesztésének támogatása rendkívül fontos és aktuális feladat, így az iparág vezető szereplőjeként szinte kötelességünknek éreztük, hogy termékeinkkel azokat segítsük, akik a legrászorultabbak. – nyilatkozta Kováts Botond, a Samsung marketing és PR menedzsere.

 „Igazán örülünk, hogy a Samsung a Gyermekmentőt választotta egy ilyen jellegű együttműködés kialakítására, és hogy több monitort és nyomtatót ajándékozott a szervezetünknek. A pápai, pécsi és nagyváradi számítógépes klubokban sok rossz és régi, csaknem tíz éves gépekkel dolgoztak eddig az ottani kollégák. Ezért is volt nagy öröm számukra az új eszközök átvétele, amelyeket megérkezésük után rögtön üzembe is helyeztünk. Reméljük, az a sok ezer fiatal, aki a jövőben megfordul ezekben a klubokban, szintén érzékelni fogja a pozitív változást.”- hangsúlyozták az NGYSZ munkatársai.

A kedvezményezetti körben az NGYSZ-szel együttműködő Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő Központ is helyet kapott, ahol 0-5 éves és annál idősebb idegrendszeri sérült (volt koraszülöttek, születési károsodottak, központi idegrendszeri gyulladás, trauma, oxigénhiányos állapot következtében károsodott) gyermekek habilitációs-rehabilitációs programban részesülnek.