Nyilvánvalóan a járvány a mi tevékenységünket is nagyban befolyásolja. Népes csoportokkal nem utazunk sem Erdélybe, sem Erdélyen túli területekre, ugyanakkor segítünk gyerekeknek, gyermekintézményeknek.

Székelyföldön legismertebb tevékenységünk az önkéntes orvos-csoportunk munkája. Nem tudom pontosan, hogy a csoport mikor indulhat legközelebb, csak megbecsülni próbálom. Valószínűnek tartom, hogy önkéntes orvosaink legközelebb 2021 őszén látogathatnak el Székelyföldre, de csak azok az orvosok és segítők utazhatnak majd a szervezésünkben, akik az utazás előtt legalább 2 héttel megkapták a Covid védőoltást.

Ugyanúgy, mint Székelyföldön, a csángóknál is tovább dolgozunk, futnak a különböző projektjeink, de természetesen a kapcsolattartás ott is nehézkesebb, mivel a csángók közül is sokan megbetegedtek.

Több nagyobb projektünk is folyamatban van, de szokásunk szerint ezekről akkor nyilatkozunk majd, amikor az átadást ünnepeljük, előreláthatólag 2021-ben.

Erőt és kitartást kívánunk mindazoknak, akik vezetik a járványelleni védekezést.

Köszönet illeti mindazokat, akik segítenek a járvány leküzdésében, orvosoknak, mentősöknek és minden egészségügyi dolgozónak. A székelyektől pedig azt kérem, hogy most egy évig visszahúzódva éljenek, annak érdekében, hogy egy év múlva együtt ünnepelhessük a járvány legyőzését.

Budapest, 2020. november 5.

Dr. Edvi Péter

elnök