Az MKB Bank és az NGYSZ öt különböző támogatási programot valósít meg:

1.  MKB-ösztöndíj
2.  MKB egyszeri tanszertámogatás
3.  Gyermekétkeztetési támogatás
4.  Egészségügyi Program
5.  Karácsonyi Gyermekgála

Valamennyi program előkészítését, szervezését és lebonyolítását – az MKB Bank felkérésére – a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat végzi, immár tizennegyedik éve.

MKB_osztondij_csoportkep

1.  MKB-ösztöndíj
Az MKB Bank ösztöndíjat alapított azzal a céllal, hogy kiváló tanulmányi átlagot elérő, ám hátrányos szociális helyzetű gyermekeket támogasson. A bank – az NGYSZ bevonásával – minden évben pályázatot hirdet, amelyre mindazon tanulók pályázhatnak, akik az általános iskola 1. és 2. osztályát befejezték, tanulmányi átlaguk 4,5 fölött van, és családjukban az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a 46 000 forintot. A jó tanulmányi eredmény megőrzése esetén a bank egészen az egyetemi-főiskolai diploma megszerzéséig folyósítja az ösztöndíjat.
A kezdeményezés 1997-ben indult útjára.  Kezdetben évente 20 gyermek kapott ösztöndíjat, majd ez a szám évről-évre bővült, elérve a jelenlegi 100 főt. Az MKB-ösztöndíjban részesülő 100 diák fejenként 16 000 forint támogatást kap havonta. A bank minden tanév kezdetén oklevéllel jutalmazza azokat a gyermekeket, akik elnyerték az ösztöndíjat.
Azok a diákok, akik nem tudják teljesíteni a 4,5-ös tanulmányi átlagot, figyelmeztetést követően kiesnek az ösztöndíj programból. A 2011-ben kihullott hét tanuló, illetve az idén végzett hallgató, valamint egy, az érettségit követően tanulmányait nem folytató diák helyére a bank pályázati lehetőséget hirdetett meg  az általános iskola 2. és 3. osztályosai számára.
A kiírásra 1177 érvényes pályázat érkezett az NGYSZ irodájába. Az elnökség végső döntésében a hátrányos helyzet, a kiváló tanulmányi eredmény mellett a családi háttér, a különórák száma, valamint a különböző versenyeken elért helyezések is szerepet játszottak az új ösztöndíjasok kiválasztásában.
Az MKB Bank pályakezdő ösztöndíjas diákjainak sorsát is igyekszik nyomon követni, tavaly két pályakezdő diáktól – egy balerinától és egy fizikustól – búcsúzott ajándékkal. 2009-ben az MKB Bank a végzett ösztöndíjasai számára létre hozta a Végzett Diákok Klubját. Ez a létszám már 15-re emelkedett az idén.

2.  MKB egyszeri tanszertámogatás
Azon diákok részére jelent egyszeri támogatást, akik az MKB-ösztöndíj felhívásra pályázatot nyújtottak be, de a sokszoros túljelentkezés miatt mégsem nyerték el az ösztöndíjat. A fejenként 16 000 forintos egyszeri tanszertámogatás az idén 203 pályázónak jár.

3.  Gyermekétkeztetési támogatás
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat már megalakulásakor – 1990-ben – útnak indította bölcsődés, óvodás és iskolás gyermekeknek szóló programját, amelyhez az MKB Bank 1997-ben csatlakozott.
Sajnos, Magyarországon még mindig nagyon sok család él rendkívül nehéz körülmények között. Szűkös anyagi helyzetükből adódóan egyre több szülő kerül olyan helyzetbe, hogy gyermekét reggeli vagy uzsonna nélkül kénytelen elengedni az iskolába. Az NGYSZ és az MKB Bank számára fontos a rászoruló gyermekek testi és szellemi fejlődésének segítése. A gyermekétkeztetési támogatásra minden 18. életévét be nem töltött, Magyarországon élő gyermek, illetve az őt képviselő szülő vagy intézmény (bölcsőde, óvoda, iskola) pályázhat. A kérelmek elbírálásánál fő szempont a rászorultság. Ennek objektív megítélése céljából a gyermekintézménytől kérünk javaslatot, véleményt és a munkáltatótól jövedelemigazolást. Amennyiben a fentiek alapján a bank által megbízott Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöksége odaítéli a támogatást, úgy az intézménynek utalják át a gyermekétkeztetés költségét. Tavaly 119 gyermek részesült étkezési támogatásban az MKB Bank segítségével.

4.  Egészségügyi Program
Az MKB Bank a Gyermekmentő Szolgálat Egészségügyi Programjának keretén belül több éve támogatja a hátrányos helyzetű, fogyatékos és beteg gyermekek rehabilitációját. A foglalkozásokon tavaly átlagosan 124 gyermek vett részt havonta az NGYSZ Teréz körúti rendelőjében.

5.  Karácsonyi Gyermekgála
2011. december 17-én, szombat délelőtt 15. alkalommal szervezi meg az NGYSZ az MKB Karácsonyi Gyermekgálát, amelynek programja a sok gyermek számára maradandó élményt nyújtó, kedves, karácsonyi hangulatot idéző Diótörő című mesebalett.
Immár hagyomány, hogy az MKB Bank 1100 nehéz anyagi körülmények között élő gyermeket hív meg vidéki városokból és a fővárosból a budapesti Operaházba. Az előadással, az ajándékokkal és a harapnivalóval a bank szebbé, gazdagabbá és felejthetetlenné igyekszik tenni a karácsonyt – a kezdetek óta több mint 15 000 gyermek számára.