Az online világ legaktuálisabb témáiról, kihívásairól szólt a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat 13. médiakonferenciája szeptember 18-án és 19-én, a Magyar Telekom Székházban. „A biztonságosabb internetet a fiataloknak” című rendezvényen 46 elismert szakember tartott előadást egyebek mellett a mesterséges intelligencia jövőjéről, a gyerekek biztonságáról, az infodémiáról, az influenszerkedésről. Kerekasztal-beszélgetéseket is szerveztünk a banki csalásokról, az álhírekről. A konferencián elhangzott prezentációk már visszanézhetők a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat YouTube-csatornáján.

médiakonferencia2023 Edvi Péter

„Az internet gyorsabban fejlődik, mint mi, ezért minél előbb meg kell tanulni és tanítani a visszaélések felismerését. A Vadnyugatot is mintegy száz év alatt szorította vissza a jog, és ez az informatikánál is valószínűleg így lesz“ - hangsúlyozta nyitóbeszédében Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alapító elnöke.

médiakonferencia2023 Gonda Gábor

Köszöntőt mondott Gonda Gábor, a Telekom vezérigazgató-helyettese, az NGYSZ elnökségi tagja is, aki arról beszélt, hogy örömmel adtak helyet a konferenciának, hiszen a kiberbiztonság rendkívül fontos téma, amivel a Telekom is komolyan foglalkozik. A két szervezet egyébként sok-sok éve szoros partneri kapcsolatot ápol egymással.

A konferencia rávilágított arra, hogy az online biztonsággal nem lehet elég korán foglalkozni. Kiderült, hogy már óvodás korban megjelenhet a médiafüggőség, ezért létfontosságú a szülők, pedagógusok médiatudatosságának és médiakompetenciájának fejlesztése, és a legújabb, naprakész trendek követése. Hangsúlyos témák voltak az online tér kockázatai, a visszaélések, de szóba került a gyermekpornográfia büntetőjogi szabályozása is. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat az amerikai orvoskamara gyermekgyógyászati szakkollégiumának véleményét osztja, amely szerint 10 éves kor alatt a gyerekeket nem kell okoseszközökkel ellátni.

  Holló Márta

Nem óvni kell a digitalizációtól a gyereket: beszélni kell róla! Erről szólt dr. Holló Márta, a Telekom vállalati kommunikációs igazgatójának és Keszthelyi Zoltán, a Telekom Technológiai Biztonsági Központja vezetőjének előadása. Mint elmondták, a digitalizációnak hála óriási lehetőségek nyílnak meg a fiatalok előtt is. A „kütyüktől” való eltiltás nem lehet megoldás, ugyanakkor fontos felkészíteni a gyerekeinket minden eshetőségre, meg kell szüntetni a tabutémákat és meg kell nyitni a gyerekeinket, hogy bármikor bátran forduljanak hozzánk, ha kérdésük támad.

Hasonló témában kerekasztal-beszélgetést is szerveztünk: „Tiltsuk vagy engedjük? Gyerek a neten“ címmel. A résztvevők felhívták a figyelmet arra, hogy a legkisebbeknél nagyon fontos odafigyelni a WHO ajánlására, vagyis, hogy 2 éves kor alatt egyáltalán nem ajánlott a képernyőidő. Kiemelték az offline-online tevékenységek egyensúlyára törekvés fontosságát is.

  Klausz Melinda

Egy további hangsúlyos téma a közösségi média és az influenszerkedés. Klausz Melinda közösségimédia-szakértő (kozossegi-media.com) előadásában elmondta, hogy ma minden ötödik gyerek influenszer szeretne lenni. A véleményvezérek valóban befolyásra tettek szert az elmúlt időszakban, azonban olyan aggasztó jelenségek is vannak, amelyek nem feltétlenül a jó irányba viszik el az információk továbbítását.

  Guld Ádám

Dr. Guld Ádám, a PTE-BTK egyetemi docensének előadásában a BeReal szerepéről hallhattunk, amely 2023-ban a leggyorsabban növekedő platform a Z generációs fiatalok között, és ahol már az alfa korosztály tagjai is megjelentek. A szakember több problémára is felhívta a figyelmet az alkalmazással kapcsolatban. Ilyen például a megosztásra irányuló nyomásgyakorlás, a beazonosíthatóság, a szűrők hiánya, illetve az, hogy a szülők többsége nem ismeri ezt az applikációt, így nem tudják kontrollálni a gyerek tevékenységét.

Rab Árpád

Az AI témakörével is foglalkoztunk. Dr. Rab Árpád, az NKE EJKK ITKI tudományos főmunkatársa, az NMHH mesterséges intelligencia kutatásvezetője arról beszélt, hogy a mesterséges intelligencia alapú rendszerek és az ezeken alapuló szolgáltatások (például deepfake) új szintre emelték a tudatos médiahasználat kihívásait. Kifejtette: az információs társadalom fejlődésével a digitális tevékenységek fontossága immár minden társadalmi alrendszerre kiterjed, még nélkülözhetetlenebbé téve a média írástudást. Ez az a kettősség, ami új dimenziókba emeli a kihívást.

Zárszavában Edvi Péter kihangsúlyozta, hogy a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Safer Internet Programja is – többek között – a konferencia hangsúlyos témáján dolgozik, vagyis a gyerekek, a pedagógusok és a szülők médiakompetenciájának fejlesztésével. A Netezz biztonságosan! című előadásaink ingyenesen elérhetőek az ország egész területén. Az alábbi linken várjuk az iskolák jelentkezését: https://www.saferinternet.hu/legyel-az-internet-asza/oldalsav/oktatasok-megrendelese 2022-ben 95 magyarországi településen, összesen 358 oktatást tartottak trénereink. Ezzel csaknem 25.000 főnek nyújtottunk szakmai segítséget a biztonságosabb online jelenléthez, amiből több mint 22.000 gyerek volt.

 Jó hír, hogy sikerült megállapodunk a Google globális jótékonysági alapítványával, a Google.orggal, akik a következő három évben is támogatják szakmai tevékenységünket, így még több gyereket érhetünk el a jövőben.

Szervezetünk 2019-től működteti a hotline-t is, ahol a felhasználók bejelenthetik a káros és illegális tartalmakat. Ezzel a tevékenységével a Gyermekmentő védi a bankokat, ügyfeleiket, és más intézményeket is, a visszaélések megakadályozásával. 2023 első félévében 1995  bejelentés érkezett a hotline-hoz. Az anyagok közül 261 bejelentést találtak bizonyítottan illegálisnak az elemzők, ezek 63%-a gyermekpornográf tartalom volt.

 A konferenciát idén is online lehetett követni a www.saferinternet.hu és a www.gyermekmento.hu honlapokon, illetve a Gyermekmentő Szolgálat és a Safer Internet Program FB-oldalain. (FB: @Saferinternet Magyarország, @nemzetkozi.gyermekmento) Az előadások videoanyagai már elérhetőek a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat YouTube-csatornáján (Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat - YouTube).

Fotók: Gordon Eszter