Két hét a lovasterápia jegyében – Elkezdődött a leendő lovasterapeuták idei képzése a Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány szervezésében

lovasterápia

A nagy sikerű Díjlovas és Lovasterápiás Verseny után októberben a képzés kerül a középpontba a Magyar Lovasterápia Szövetségnél: október 14-én elindult a szervezet hagyományos, őszi képzési blokkja. Az október 14-től 26-ig tartó szakmai programnak a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fóti Lovasterápiás és Oktató Központja ad otthont.

Háttér

A Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány (MLTSZ) 1997-ben alakult. Egyik kiemelt feladata a lovasterápiával foglalkozó szakemberek képzése, továbbképzése, a szakmai utánpótlás biztosítása. Ennek érdekében az MLTSZ rendszeresen szervez képzéseket, továbbképzéseket.

Képzés

Az idei oktatási program október 14-én indult a lovas felkészítő héttel. Ennek során a lovasterapeuta-képzésekre járó hallgatók Németh Gábor vezetésével készülnek fel a díjlovagló, díjugró lovasvizsgákra és a hozzájuk kapcsolódó elméleti vizsgákra. A lovasvizsgákat a Német Lovas Szövetség vizsgarendszere alapján október 18-án tartjuk két német bíró, Isabelle von Neumann-Cosel és Daniela Gey részvételével, RA5-ös és RA4-es szinteken. A lovasvizsgákat megelőzi az úgynevezett lovas bánásmód vizsga, ahol a vizsgázóknak elméletben és gyakorlatban is számot kell adniuk arról, hogyan tudnak bánni a lóval. Október 18-19-én szervezzük a záróvizsgákat. Először a lovasterapeuta-képzés hippoterápia szakágat befejező hallgatók számára lesz betegvizsgálat, illetve próbaterápia. Ezután elméleti és gyakorlati záróvizsgán vesznek részt a lovasterapeuta-képzések gyógytornász, gyógypedagógus és pszichológus hallgatói.

lovasterápia2

Október 21-én kezdődnek az idei évben induló lovasterapeuta-képzések új évfolyamai hippoterápia, gyógypedagógiai lovaglás és lovastorna, valamint pszichológiai lovasterápia szakágakon. Ezzel párhuzamosan segítőképzést is tartunk, amely október 26-án elméleti és gyakorlati vizsgával zárul. A vizsgákon a lovaglás mellett fontos szerepet kap a földi munka, illetve a lovakkal való megfelelő, biztonságos, a lovak etológiai sajátosságait figyelembe vevő bánásmód – emelte ki Bozori Gabriella gyógypedagógus-lovasterapeuta, az MLTSZ ügyvezető alelnöke.

A képzési blokkról bővebb tájékoztatás itt található:

https://www.lovasterapia.hu/Binaris_Mappa/oszi-kepzesi-blokk-2024

Vissza

Hírek

Tovább