Bokor Márton 30 éve ápolja a magyar és erdélyi orvosok szakmai kapcsolatát, segíti az önkéntes orvosok erdélyi munkavégzését. Ő az a kolléga, akit ha az éjszaka közepén felhívunk azzal a kéréssel, hogy menjen ki egy beteg gyerekhez, akkor azt habozás nélkül megtette.

Mióta vesz részt önkéntesként a Gyermekmentő munkájában?

Az 1989-es év decemberi romániai eseményei után pár hónappal kapcsolatba kerültem a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat vezetőjével, dr. Edvi Péterrel, majd később Kövér László Úrral, a jelenlegi parlament elnökével. Az akkor létrejött szoros baráti kapcsolat a mai napig tart.

Hogyan került kapcsolatba a Gyermekmentővel?

Akkoriban a Hargita Megyei Tanács frissen megválasztott tanácsosa voltam, ugyanakkor a Megyei Egészségügyi Igazgatóság orvosigazgatója, valamint a Hargita Megyei Vöröskereszt tiszteletbeli elnöke is. Ezáltal napi kapcsolatban álltam sok segélyező szervezettel, így kerültem kapcsolatba a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálattal is. A megyei tanácsnál az egészségügyi és szociális bizottságban tevékenykedtem, így fonódott össze a munkám a Gyermekmentő Szolgálat munkatársaiéval, akik főleg gyermekekkel foglalkozó intézmények segítésével, a gyerekek és az intézmények rehabilitációjával foglalkoztak. Ebben az időszakban, amikor a káosz, a zűrzavar uralkodott, én tapasztalat nélkül, szinte „az utcáról” kerültem ezekbe a funkciókba, és tehetetlenül álltam a felhalmozódott problémák előtt. Ezért a tapasztalattal rendelkező Gyermekmentő Szolgálattal való kapcsolat megváltás volt számomra.

Miért lett önkéntes? Miért volt fontos Önnek az önkéntes munka?

Az elején nehezen fogadtam el ezt a kifejezést, mivel a múltban az önkéntesség pejoratív értelmezést kapott azáltal, hogy iskolásokat, egyetemistákat, katonákat vezényeltek ki a mezőgazdasági területekre önkéntes, hazafias és kötelező munka elvégzésére. Ezt persze mindenki csak ímmel-ámmal végezte. A Gyermekmentő Szolgálattal való kapcsolatomban az önkéntesség más értelmet nyert. Jelentette az őszinteséget, gyermekszeretetet, türelmet, kitartást, segítőkészséget, az empátiát, az emberséget és a motivációt. Az ebben a csapatban dolgozó önkéntesek nem érdekből, haszonlesésből vagy nyereségvágyból dolgoztak, hanem mert motiváltak és elkötelezettek voltak. Ezért csatlakoztam a szervezethez – most már igazi önkéntesként.

Miért éppen a Gyermekmentőt segíti?

Elejétől fogva ez a szervezet hosszú távú segélyezésben gondolkodott, és olyan munkálatokat vállalt fel, mint épületek és infrastruktúra rehabilitációja, orvoslakások építése, korai fejlesztő központ létrehozása, a megye területén élő gyermekközösségek periodikus orvosi vizsgálata, fogászati és szemészeti ellátása. Nem zárkózott el a súlyos állapotba került beteg gyermekek Magyarországon való kezelése elől sem. Ezzel szemben a legtöbb segélyszervezet élelmiszerrel és ruhaneművel segítette a térséget, nem volt folyamatos a segélyek szállítmányozása, ezért rövid időn belül meg is szűnt velük az együttműködésünk.

Milyen területen segíti a Gyermekmentő Szolgálat munkáját?

1992-től a megyei kórház igazgatójaként szívügyemnek tekintettem a csíkszentmártoni csecsemőotthon átépítését, a kórház alkalmazottainak a munkálatokban való részvételét, az épület kiürítésével járó nehézségek megoldását, a gyermekek családi nevelésbe való elhelyezésének bonyodalmaival járó nehézségek leküzdését. Szívesen kísértem el a csoport tagjait a vidéki iskolákban zajló szűrővizsgálatokra. Részt vettem a megyei tanáccsal és a prefektúrával való egyeztetéseken. Tolmácskodtam Bukarestben a minisztériummal való megbeszéléseken, és készségesen, örömmel segítettem bármiben, amire felkértek. Szerettem ebben a csoportban dolgozni, részese lenni a sokrétű munkának. Pár éve a központi hatóságok gyakran próbálták bürokratikus intézkedéseikkel megakadályozni az orvoscsoport évi kétszeri ideutazását a nőgyógyászati, pediátriai, valamint fogászati szűrésekre. Ebben próbálok segíteni. Sajnos, az utóbbi évben a koronavírus-járvány is leállította a csoport munkáját, de reméljük, a világjárvány megszűnése után ez a tevékenység is újra elindul a lakosok nagy örömére.

Meséljen el egy rövid, emlékezetes történetet a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálattal végzett munkájából!

A csíkszentmártoni csecsemőotthon építkezési munkálatainak befejezéséig nem találtunk a megyében olyan épületet, amelyben megfelelő körülményeket tudtunk volna biztosítani az ott élő 140 gyermek számára. Hiába támogatott a Gyermekmentő Szolgálat és vezetője, dr. Edvi Péter, más megoldást kellett keresni. Itt még nem működött a családi nevelőszülői rendszer, nem létezett a mai formájában a gyermekvédelmi törvény, így a csecsemőotthonok még mindig a megyei kórházak struktúráján belül működtek. Bármilyen változtatás, tehát a családokhoz való kihelyezés is az Egészségügyi Minisztérium engedélyezésétől függött. Kezdetben az engedélyezést a minisztériumban kategorikusan elutasították, ezért többször kellett beutaznunk Bukarestbe. Végül sikerült meggyőznünk egy minisztert, hogy az építkezések befejezéséig kísérleti jelleggel engedélyezze a gyermekek családoknál való elhelyezését. Vállaltuk, hogy hat hónaponként a Gyermekmentő Szolgálat orvoscsoportja beszámol a családi nevelés eredményeiről. Megkaptuk a beleegyezést, de azzal a feltétellel, hogy többet nem tesszük be a lábunkat az Egészségügyi Minisztériumba, és vállaljuk a jogi következményeit annak, ha egy gyermek meghal valamelyik gondozócsaládnál. A gyerekek egészségügyi felügyeletét megígértük, és végre megkezdődhetett az épület kiürítése. Időközben 1997-ben megjelent a gyermekvédelmi törvény is, így a gyermekek már nem kerültek vissza az intézménybe, hanem végleg a családoknál maradtak. Úgy gondolom, hogy a csíkszentmártoni tapasztalat is nagyban hozzájárult a gyermekvédelmi törvény megalkotásához.

Dr. Bokor Márton gyermekgyógyász, családorvos, a Hargita megyei Sürgősségi Kórház

volt igazgatója – Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozata.