A MOL Alapítvány Gyermekgyógyító Program által támogatott táborokban 4 hét alatt összesen 44, különböző típusú sérüléssel élő gyermek vett részt. A 7 és 20 év közötti gyerekek között volt tanulásban és értelmileg akadályozott, autizmussal élő, hiperaktív, szorongó, hallássérült, látássérült, mozgássérült, halmozottan sérült, valamint pszichés problémákkal küzdő gyermek is.

Az első tábor, július 6-10. között „Lovas zeneiskola” címmel került megrendezésre.

A lovasterápiás élménytábor programjában a lovaglás mellett, fontos szerepet kapott a zene, a zenehallgatás, a közös éneklés és zenélés, a zenére történő mozgás.

Kép_5

A Mozdulj! című, mozgásfejlesztő tábort július 13-17. között  fogyatékossággal, sérüléssel és pszichés problémákkal küzdő gyermekeknek tartottuk.

A tanulásban és/vagy értelmileg akadályozott gyerekeknek igen gyakran vannak mozgáskoordinációs zavaraik, egyensúlyproblémáik, nehezebben hajtják végre a természetes mozgásokat. A játékos gyakorlatok és feladatok segítették a nagy- és finommozgások összerendezettségét.

A harmadik tábort, július 20-24. között „Vidám vásár” címmel rendeztük meg, ami régi és mai mesterségeket mutatott be.

A hozzánk lovasterápiára járó gyermekek megismerkedhettek mára már feledésbe merült régi népi mesterségekkel, azok fortélyaival és munkaeszközeivel. Saját maguk is készíthettek bábokat, mézeskalácsot, fűzhettek gyöngyöt, festhettek tojást, agyagozhattak, nemezelhettek.

Kép_3

A negyedik tábort, július 27-31. között pszichés problémákkal küzdő kiskamaszok részére, „Lóerő” címmel rendeztük meg.

A táborban a gyerekek mindenről tanulhattak, ami „ló”. A tábort egy pszichológus és egy pszichológus lovasterapeuta vezette. A program során a gyerekek megismerhették a lovak belső világát, és ezáltal fejlődtek szociális készségeik.

A táborok nagyon jó hangulatban teltek, a gyerekek élvezték a színes programokat, melyek egyszerre nyújtottak szórakozást és sokféle terápiás segítséget.

Reméljük, hogy idén is olyan felejthetetlen élményekkel távoztak a gyerekek a táborokból, mint a korábbi években. 

Kép_1

Az MLTSZ munkájáról további információ olvasható a www.lovasterapia.hu weboldalon (http://www.lovasterapia.hu/hirek/Tabor_osszefoglalo_2020.html) , illetve ezen az oldalon a korábbi években készült filmet lehet megtekinteni: https://www.youtube.com/watch?v=9KVv9ZFbpd8