Adathalászat, online zaklatás, mesterséges intelligencia – egyebek mellett ezekre a témákra hívtuk fel a figyelmet a Biztonságos Internet Világnapján. Az eseményhez kapcsolódva különleges, internetbiztonsággal kapcsolatos programot rendeztünk 2024. február 6-án, Budapesten, a Magyar Telekom Székházban. A csaknem száz részt vevő gyereknek interaktív játékokkal készültünk, a szülők és pedagógusok pedig tudatosságnövelő előadásokat hallhattak ismert szakemberektől. A társasjáték-készítő pályázat ünnepélyes eredményhirdetése a nap egyik fénypontja volt.

csoportkép SID

Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alapító elnöke megnyitójában kiemelte, hogy a szervezet 26 éve foglalkozik a média, és az internet fiatalokra gyakorolt hatásával. ”A Gyermekmentőnél nem csak ezen a világnapon, de minden egyes nap teszünk azért, hogy az internet egy jobb, biztonságosabb hely legyen.”

Edvi Péter SID

A vendégeket a házigazda Magyar Telekom részéről Jenei Rita üzleti kommunikációs vezető üdvözölte, aki örömét fejezte ki, hogy ennek a fontos eseménynek a Telekom székháza adhat otthont. Megköszönte a szülők, pedagógusok munkáját, amit nap mint nap végeznek a gyerekek biztonsága érdekében.

Köszöntőbeszédet és előadást is tartott dr. Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Médiatanács elnöke is. Kifejtette, hogy a „biztonságos internet” fogalmi ellentmondás, de törekedni tudunk arra, hogy biztonságosabb legyen. A hatóság dolga az, hogy a maga eszközeivel lépésről-lépésre növelje ezt a biztonságot. Koltay András „A gyermekvédelem aktuális kérdései a médiaszabályozásban” című előadásában bemutatta, hogy a közvetlen tilalmak felállításán túl milyen egyéb eszközök állnak a médiahatóság rendelkezésére a digitális gyermekvédelem területén.

Koltay András SID

Kálmán György, az OTP Bank IT biztonsági vezető tanácsadója prezentációjában az internetes elkövetések típusait ismertette, illetve azt, hogy milyen kockázatokat rejthet a mesterséges intelligencia használata a fiatalokra. Háromgyermekes családapaként kihangsúlyozta, hogy időt kell szánni a gyerekekkel való beszélgetésre, és oktatni kell őket a biztonságos internet szabályaira.

Kálmán György SID

Mészégető Mária, a Hello Szülő! platform főszerkesztője a Telekom legújabb, családokat segítő felületét mutatta be, amely rengeteg módszert, praktikus tudást, cikket, videós tartalmat kínál az érdeklődő családoknak a gyereknevelésről.

Mészégető Mária SID

Solymos Ákos, a Quadron Kibervédelmi Szolgáltató Kft. oktatási üzletágvezetője azt a témát járta körül, hogyan beszéljenek a szülők az eszközhasználatról azokkal a fiatalokkal, akik először kapnak mobiltelefont, és melyek azok a veszélyek, amelyekbe a gyerekek belekerülhetnek, és akár törvénysértést is elkövethetnek (sexting, online zaklatás, kibeszélés).

Solymos Ákos SID

Bereczki Enikő ifjúsági és generációs szakértő, mentálhigiénés szakember előadásában összegezte, mit tehetnek a szülők azért, hogy megóvják gyerekeiket a pornográf tartalmaknak való kitettségtől, illetve felkészítsék őket a netes szexuális ragadozókkal szemben. Hangsúlyozta az értő figyelem és bizalom kiépítését a családban, a szabálykeretek felállítását és az önbizalomerősítést. Hozzátette: azok a tinik, akiknek helyén van az önbizalmuk, könnyebben tudnak nemet mondani.

Bereczki Enikő SID

Rónaszéki Péter, a Fortix Consulting Kft. ügyvezető partnere előadásában felhívta a figyelmet a digitális kor kihívásaira, és konkrét javaslatokat nyújtott a szülők számára olyan témákban, mint az internetes zaklatás (cyberbullying), adatvédelem, online átverések és internetfüggőség.

Rónaszéki Péter SID

A Biztonságos Internet Nap nem csak a pedagógusoknak és szülőknek volt érdekes: a meghívott gyerekek technológiában jártas mentorok irányításával internetbiztonsági játékon vettek részt. Olyan kérdésekre kaphattak választ, hogy milyen kockázatokat rejt, ha nyílt wifi hálózatokra csatlakoznak fel, illetve a pendrive-ok és a nyilvános USB porton keresztüli töltés veszélyeit is bemutatták nekik. Az interaktív programok ötletgazdái és felelősei a Safer Internet Center képviseletében Kotroczó Dóra és Frey Krisztián voltak. Az idei mentorok pedig: Soós Enikő (WITSEC), Szabó Zoltán (Fortix), Szigeti György (Nemzeti Nyomozó Iroda), Turányi Tatjána (Quadron) és Katona Fanni (NGYSZ).

mentorok SID

A gyerekek nagyon élvezték a kreatív feladatokat, a fotófalat, na és persze a finom reggelit, ebédet, és desszertként a fánkfalat!

fánkfal

A program lezárása és egyben legjobban várt pillanata az ünnepélyes eredményhirdetés és az ajándékátadás voltak. Az eseményhez kapcsolódva ugyanis társasjáték-készítő pályázatot írtunk ki, amire 3-5 fős csapatokban lehetett pályázni. Általános iskola alsós és felsős korcsoportban 30 pályamű érkezett be az ország minden tájáról, például Gyuláról, Sárospatakról, Szegedről, Ajkáról és Budapestről. Ezzel csaknem 100 diákot sikerült aktivizálni. A boldog nyertesek ajándékokkal tértek haza a SID-ről: a főnyeremény egy LEGO Education készlet volt.

főnyeremény SID

A 2. és 3. helyezettek értékes társasjátékokat kaptak, továbbá minden résztvevő meglepetésekkel teli tornazsákot vehetett át, melybe egyebek mellett okoskulacs, biciklis telefontartó, bambuszhangszóró, vezeték nélküli fülhallgató és powerbank is került. 

hangszóró

Reméljük, jövőre is együtt tudjuk megünnepelni a 22. Biztonságos Internet Napot!

SID2024 csoportkép2