A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fogászati szűrőbusza 2022 áprilisában indult útjára, az OTP Bank Fogászati Roadshow keretében. A Szolgálat önkéntes fogorvosai azóta több vidéki városban és a fővárosban is tartottak ingyenes fogászati szűrést és szaktanácsadást gyermekek részére. Augusztus 12-én és 13-án Balatonfenyvesre gurult be a szűrőbusz. A Mária utcai gyermektáborban három pécsi iskola diákjai vettek részt. Az első napon a Pécsi Mátyás Király Utcai Általános Iskola és Pellérdi Általános Iskola növendékei ülhettek be a fogorvosi székbe, összesen 83-an. A 11-16 éves korú gyermekek közül 11-nek volt lyukas foga, 9 főnek tömése, 7-nek fogköve, fogszabályozót pedig 7-en viseltek. 

Fogászati Roadshow Balatonfenyves5

A második napon a Pécsi Köztársaság Téri Általános Iskola 67 tanulója következett. A 11-15 éves gyerekeknél 12-nek találtak szuvas fogat, 4-nél tömést, 12-nél fogkövet.

A program szakemberei évek óta foglalkoznak a pécsi gyerekekkel. Kiemelték, ritkán láttak ilyen szép fogakat. Ez is azt jelzi, hogy a prevenciónak és a tudatos fogápolásnak megvan az eredménye.  A diákok rendszeresen gondoskodnak a fogaikról, és látszik, hogy a szülők is odafigyelnek erre. Arra viszont felhívták a figyelmet, hogy sokan rosszul mosnak fogat. Ezért a helyszínen lévő hozzáértők megmutatták a helyes technikát, hiszen a megelőzés kulcsfontosságú.

Fogászati Roadshow Balatonfenyves2

A buszban dolgozó önkéntes fogorvosoknak sajnos évek óta rossz tapasztalatai vannak a gyermekek fogainak állapotáról és fogápolási szokásairól. A tavalyi szűrésen megjelent gyerekeknek több mint a felének volt szuvas foga, de volt olyan helyszín, ahol ennél is rosszabb volt az arány.  Ezért is tartja fontosnak az NGYSZ és a programot támogató OTP Bank, hogy minden évben egyre többen vegyenek részt fogászati szűrésen és szájhigiéniai oktatáson.

Fogászati Roadshow Balatonfenyves4

Az autóbuszból kialakított mozgó fogászati rendelőt az OTP Bank adományozta a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak 1995-ben. A rendelőben a szervezet önkéntes fogorvosai ingyenes fogászati szűrést, kezelést, szaktanácsadást és szájhigiéniai felvilágosító munkát végeznek Magyarországon és határon túli területeken. Megmutatják a gyerekeknek a helyes fogápolás módszereit, technikáit, mindezt játékos formában, hogy a kicsik megtapasztalhassák, nem kell félniük a fogorvostól, a fogászati vizsgálattól.

Az összesen 19 állomásos roadshow 2022. október közepéig tart.