A Kínai Népköztársaság Magyarországi Nagykövetsége nagyon régóta visszatérő kiállító vendége a Gyermekmentő által évente megszervezett kétnapos Városligeti Gyermeknapnak, ahol a jelen lévő nemzetek saját országukat, népüket, kultúrájukat mutatják be a látogatóknak. Most az ajándékokat Li Jia minisztertanácsos asszony és Tang Xiao, a Protokoll Iroda attaséja személyesen adták át Teréz körúti irodánkban, ezzel is demonstrálva, hogy a nagykövetség becsüli és támogatja az NGYSZ célkitűzéseit és tevékenységét.

kínai nagykövetség adománya3

A találkozó során Edvi Péter, az NGYSZ alapító elnöke megköszönte, hogy a kínai nagykövetség támogatja a rászoruló gyerekeket. „Hátrányos helyzetű, beteg gyerekekkel foglalkozunk. Reméljük, sok családnak tudunk segíteni, az ajándékokkal pedig egy kis örömet szerezni”- nyilatkozta.

Li Jia asszony így fogalmazott: „Kínában a gyermekeket az ország jövőjének, a nemzet reményének tekintik, ezért odafigyelnek rájuk, gondoskodnak róluk.” Úgy látják, hazánkban is hasonló hozzáállás a jellemző. A minisztertanácsos asszony kifejezte reményét, miszerint a jövőben még több hasonló jótékonysági kezdeményezésre kerülhet sor.

kínai nagykövetség adománya2

Az ajándék színes ceruzákat december 12-én, a „Mindenki karácsonya” elnevezésű rendezvényünkön, valamint december 18-án az Operában, az MKB Karácsonyi Gyermekgála Diótörő-előadásán részt vevő, összesen csaknem 1.500 gyermeknek adjuk át, ezzel is szebbé téve az ünnepüket.

Fotó: Gordon Eszter