Elérkezett az október, amely a Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítványnál az őszi képzési programok megvalósításának az időszaka. Az idei évben október 18. és október 26. között valósulnak meg az oktatási programok.

Az őszi képzési blokk a lovasvizsgákra felkészítő programmal kezdődik. Mivel a tavalyi évben a járványügyi korlátozások miatt nem tudtuk megvalósítani a lovasvizsgákat, így az idén a korábbi évekhez képest jóval több vizsgázóra számítunk.

A Német Lovas Szövetség vizsgarendszere szerinti lovasvizsgákra október 21-22-én kerül sor. A korábbiakhoz hasonlóan a lovasvizsgák összetettek, több részből állnak, az RA5-ös szinten vizsgázó lovasoknak teljesíteni kell az úgynevezett lovas jogosítványt (bánásmód vizsga), illetve díjlovagló, ugró és elméleti vizsgarészt is. A német lovasvizsga rendszer változásai miatt az idei évben először szervezzük az új szabályok szerint a lovasvizsgákat. A vizsgákban a lovaglás mellett fontos szerepet kap a földi munka, illetve a lovakkal való bánni tudás.

foto_2

Október 23-án egynapos szakmai találkozóra várunk minden érdeklődőt és szakembert a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fóti Lovasterápiás és Oktató  Központjába. További információk a konferenciával kapcsolatosan az alábbi linken érhetőek el: http://lovasterapia.hu/Konferencia_Conference/Informaciok_magyar.html

Szintén október 23-án kerül sor a Lovasterapeuta képzés pszichológiai lovasterápia szakág hallgatóinak záróvizsgájára.

Október 24-én az Alapozó ismeretek a lovasterápiáról elnevezésű képzés résztvevői teljesítik záróvizsgájukat.

Az őszi képzési blokkot 4 napos lovasterápiás segítő tanfolyamunk fogja zárni, amelyre olyan személyek jelentkezését várjuk, akik szívesen segítenék a lovasterapeuták munkáját a terápiás foglalkozások során. A segítő képzés október 26-án elméleti és gyakorlati vizsgával fejeződik be.

Nagyon örülünk annak, hogy az idei évben végre meg tudjuk szervezni a lovas vizsgákat, illetve a szakmai találkozót, melyen nemcsak érdekes témákról hallhatunk előadásokat, hanem újra találkozhatunk barátainkkal, ismerőseinkkel, kollégáinkkal.

Mindenkit szeretettel várunk őszi programjainkra.

Az őszi képzési blokkról bővebb információkat az alábbi linken talál:

http://www.lovasterapia.hu/kepzesek/2021_oszi_programok