A balatonfenyvesi gyerektáborba gurult be a mozgó fogászati rendelő

balatonfenyvesi tábor4

A tábor június 22-től 28-ig tartott, 100 hátrányos helyzetű gyerek részvételével.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Balatonfenyvesen szervezett tábort hátrányos helyzetű, Baranya vármegyei gyerekek számára június 22-28-a között. A balatoni település volt az idei roadshow harmadik állomása. A 100 táborozó gyerek a sok-sok vidám nyári élmény mellett fogászati szűrésen vett részt, de a szájhigiéniáról és a biztonságos netezésről is kapott oktatást.

balatonfenyvesi tábor

A balatonfenyvesi táborban nagyrészt pécsi gyerekek vettek részt, 6 évestől 18 éves korig. Nagy örömmel fogadták a mozgó rendelőt az OTP Bank Fogászati Roadshow keretében, ahol játékos formában ingyenes fogászati szűrésben és szaktanácsadásban is részesültek. Szakembereink összesen 60 szuvas maradó és 20 szuvas tejfogat találtak. Akadt olyan, akinek egyszerre 8-9 lyukas foga is volt. Több, csupán 6 év körüli gyereknél pedig megjelent a fogkő a helytelen fogtisztítási technika miatt.

balatonfenyvesi tábor2

A táborozók a fogászati szűrés mellett a szájhigiéniáról és a biztonságos internetezésről szóló oktatáson is részt vettek. Ezt a programot a Belügyminisztérium Egészségügyi Államtitkársága támogatja. Dentálhigiénés szakember mutatta meg nekik, milyen legyen az alapos fogtisztítás, milyen technikával, hány percig tartson a fogmosás. Ezenkívül táplálkozási tanácsot is kaptak: mit érdemes enni a fogak védelme érdekében, és mik azok az ételféleségek, amelyeket feltétlenül kerülni kell. A biztonságos internet oktatás során oktatónk a mentális egészség megőrzése érdekében  a digitális tér biztonságos használatára tanította a gyerekeket; felhívta a figyelmüket a helyes online magatartásra, valamint a világháló előnyeire és veszélyeire. A hasznos tudáson kívül a gyerekek egy-egy ajándékcsomaggal is gazdagabbak lettek. 

balatonfenyvesi tábor3

További tematikus programelemként a Gyermekmentő Szolgálat Safer Internet-oktatói napi 4 órában foglalkoztak a gyerekekkel, aminek során az alábbi témákat dolgozták fel: éber internetezés, erős jelszóhasználat, okos védelem fontossága, internetes bántalmazás és annak felismerése, megelőzése, kezelése; digitális lábnyom; adathalászat; dühkitörések videójátékozás közben. 

balatonfenyvesi tábor7

Szabadidős programokból sem volt hiány: a gyerekek hajókirándulásokon vettek részt; ennek keretében jártak Keszthelyen, Balatonlellén, Balatonbolgáron, Fonyódon, Badacsonyban. Nagy örömmel strandoltak minden délután, moziztak, társasoztak, sportvetélkedőkön (kosárlabda, foci, röplabda), ügyességi játékokon mérték össze tudásukat, különböző vízi- és egyéb sportokat próbáltak ki. Mindezt a Gyermekmentő Szolgálat finanszírozta.

  balatonfenyvesi tábor5   

balatonfenyvesi tábor8

Szervezetünk júliusban és augusztusban is szervez még nyári tábort a rászoruló gyermekeknek.

Az OTP Bank Fogászati Roadshow idei tervezett időpontjai és helyszínei:

(A szervezők a programváltozás jogát fenntartják): 

2023. szeptember 1-3.

Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál, (1221 Budapest, Városház tér 13.)

2023. szeptember 18-i hét

Gyulai Dürer Albert Általános Iskola (5700 Gyula, Szent István u. 29. )

2023. szeptember 28. – október 1.

Díjlovas és Lovasterápiás Verseny (2151 Fót, Vörösmarty tér 2.)

2023. október 5-6. 10:00-17:00

Hello Szakma! – Út a jövőbe Debrecen, Nagyerdei Stadion

2023. október 7-15.

Önkéntes orvoscsoport szűrővizsgálatai Erdélyben

 

Vissza

Hírek

Tovább