A sajtótájékoztató után a pilóta átadta dedikált overallját Edvi Péternek a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnökének és Bozori Gabriellának a Lovasterápiás központ vezetőjének, valamint apró ajándékokkal kedveskedett a gyerekeknek.

A Mercedes-Benz és az NGYSZ partnersége korábbra nyúlik vissza, hiszen 2012. április 1-jén együtt indították el Magyarországon a MobileKids programot. A Daimler AG által 2001-ben életre hívott MoKi közlekedésbiztonsági program célja, hogy világszerte játékos és szórakoztató módon tegye fogékonnyá a négy-tíz éves korosztályt a mobilitás és a közlekedésbiztonság kérdéseire. foti_latogatas_6

 

 

A kezdeményezés társadalmi hasznosságára való tekintettel a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat is bekapcsolódott a programba, amelynek hazai alapítója a Mercedes-Benz Hungária Kft., szakmai támogatója pedig az Országos Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága. 
A MoKi program Magyarországon egy jótékony célú árveréssel indult, amelynek során az első Magyarországon gyártott B-osztály jótékonysági árveréséből befolyt összeget, 20.110.000,- Ft-ot is a gyerekek javára fordították.
Most Michael Schumacher overallját, melyet a Gyerek-sajtótájékoztatón adott át Edvi Péternek - fogják hasonló célból értékesíteni.

 

foti_latogatas_9