A SID célja, hogy az Európai Unió Safer Internet Plus program akciótervének keretein belül világszerte ugyanazon a napon hívja fel a figyelmet a világháló jelentőségére, egyszersmind az interneten leselkedő veszélyekre, így a zaklatásra, a gyermekpornográfiára és egyéb illegális vagy káros jelenségekre és tartalmakra. A szervezők emellett fontosnak tartják azt is, hogy tájékoztassák a gyermekeket, szülőket és pedagógusokat a problémákról és azok lehetséges kezeléséről, valamint az internet használatában rejlő lehetőségekről, a tanulásban és oktatásban betöltött szerepéről is.  

SID_2012_160_36.jpg

Fotó: Gordon Eszter

 

Az idei SID központi témája a generációk összekapcsolása az online világban, vagyis az, hogy a gyerekek, a szülők és a nagyszülők hogyan adják át egymásnak tudásukat, tapasztalataikat.

 

A nap szlogenje:    “Netezzünk együtt… biztonságosan!”

 

Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke a rendezvényen elmondta: „A hatóság egyik kulcsfontosságú célja a hírközlési és médiatudatosság fejlesztése a fiatalabb korosztályok körében. Ennek érdekében hamarosan egy oktatóközpontot fogunk létrehozni, ahol a gyerekek játszva, interaktív környezetben tapasztalhatják meg az internet és a média csodálatos világát, és szembesülhetnek annak veszélyeivel, árnyoldalaival. Egy olyan digitális játszóteret szeretnénk megalkotni, amelyben a hasznos tudás interaktív játékok és szemléletes példák segítségével adható át a fiataloknak, és ahol megismerkedhetnek a hírportálokkal, közösségi oldalakkal, webáruházakkal, aukciós oldalakkal és egyéb internetes tartalmakkal.”

 

„Emellett a jövőben még nagyobb hangsúlyt fektetünk a pedagógusok ilyen irányú szakmai továbbképzésére, hogy ezáltal a különféle internetes bűnözőknek még kevesebb gyermekkorú áldozatuk lehessen” – tette hozzá az NMHH elnök asszonya.

SID_2012_229_19.jpg

Fotó: Gordon Eszter

 

A cél a családok ösztönzése, hogy tegyenek közösen annak érdekében, hogy elkerülhessék a veszélyeket a generációkon és kultúrákon átívelő online világban ­– tanuljanak „internetül” együtt és egymástól. A naprakész digitális tudással rendelkező fiatalok vezessék be az idősebbeket az új technológiák használatába, a szülők és nagyszülők pedig figyeljék a fiatalok jelzéseit, válaszoljanak a kérdéseikre, és intsék őket a felelőtlen virtuális szörföléstől.

SID_2012_282_21.jpg

Fotó: Gordon Eszter

 

A rendezvény hivatalos közleménye letölthető: SID_2012_kozlemeny.doc