Programfüzet letöltése

Részletes sajtóanyag

Budapest, 2011. május 22.A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) a Fővárosi Önkormányzattal közösen már 1990 óta évente megrendezi kétnapos, ingyenes gyermeknapi rendezvényét a budapesti Városligetben. A programra idén május 26-27-én kerül sor. A Gyermekmentő Szolgálat közhasznú karitatív szervezetként fontosnak tarja, hogy a hátrányos helyzetű, rossz anyagi körülmények között élő gyerekek és családjaik belépődíj fizetése nélkül, színvonalas, kulturált programokon tudjanak részt venni. Sokuknak erre egész évben csak itt nyílik alkalom. A már hagyományos és igen népszerű programra tavaly közel 400 000 gyermek és felnőtt látogatott ki a Városligetbe.

A Fővárosi Önkormányzat a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat megalakulása óta támogatja a Városligeti Gyermeknapot; az NGYSZ-szel együtt, valamint szponzorok bevonásával finanszírozzák a gyermeknapi rendezvényt.  Tarlós István, Budapest főpolgármestere, az NGYSZ tagjaként is fontosnak tartja, hogy a Főváros és a karitatív szervezet ezzel a rendezvénnyel több százezer hátrányos helyzetű gyermek és családja számára nyújt színvonalas és kulturált, ingyenes programot, akiknek erre másképp nem lenne lehetőségük.  Ezt a főpolgármester a rendezvényen való személyes megjelenésével is jelezni kívánja.

A Szolgálat 2012-ben is külön meghív a gyermeknapi rendezvényre több mint 500 nehéz sorsú gyermeket magyarországi – ezúttal pécsi – intézményekből, illetve a határon túlról: Erdélyből, Felvidékről, a horvátországi Baranyából, Kárpátaljáról és Újvidékről. A vendég gyerekek utazási, szállás- és étkezési költségét teljes mértékben magára vállalja.

Külön köszönet illeti a Magyar Országgyűlést és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot (KIM), akik segítenek a határon túli gyermekek utaztatásában és elszállásolásában.

A kétnapos rendezvényen összesen 35 helyszínen neves, népszerű művészek és közreműködők várják az érdeklődőket, változatos, minden korosztályt megszólító programokkal.

A OTP Bank immár 18 éve a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat főtámogatója. A legnagyobb magyarországi pénzintézet a Szolgálat jótékonysági rendezvényeihez nyújtott segítség mellett annak egészségügyi programját és Teréz körúti gyermekorvosi rendelőjének a működését támogatja. A bank 1995-ben mozgó fogorvosi rendelőnek kialakított autóbuszt vásárolt a Szolgálatnak, melynek fenntartását is biztosítja. A Gyermekmentő Szolgálat fogászati busza évek óta jelen van a gyermeknapi rendezvényen, ahol a két nap alatt több száz gyermek fogát vizsgálják meg az NGYSZ önkéntes orvosai. A busz a gyermeknapi esemény után magyarországi és erdélyi településekre megy, ahol az önkéntes fogorvosok a rendszeres ellátásban nem részesülő gyermekek fogászati szűrését és kezelését végzik. Tavaly összesen 4500 magyarországi és erdélyi gyermek fogát vizsgálták meg és tartottak nekik szájhigiénés felvilágosítást.

Az OTP Kalandpark rengeteg játékkal, kézműves foglalkozással és sok-sok nyereménnyel várja idén is a gyerekeket. Az OTP Gyermeknapi Focikupa döntőjét követően Kovács Péter „Petike” freestyle futball-világbajnok kísérli meg felállítani a sarokdekázás legújabb rekordját.

Az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport évek óta elkötelezett a szolgáltatásait igénybe vevő társadalom problémáinak enyhítése, megoldása iránt, így az Energiatakarékossági Roadshow idén is csatlakozik a Gyermeknaphoz. A gyerekek játékos formában sok-sok hasznos információt hallhatnak az energiatakarékosságról, a Társaságcsoport kézműves sátra pedig környezettudatosságra épülő programokkal várja őket.

Idén először jön ki a Városligetbe a Mercedes-Benz Hungária Kft. a MoKi KRESZ-pálya programmal. A Mercedes-Benz által indított MobileKids (MoKi) program célja, hogy játékos formában mutassa be a 4-10 éves korosztálynak a biztonságos közlekedés fontos elemeit, illetve szórakoztató módon tudatosítsa a gyerekekben azokat a közlekedési magatartásformákat, melyek az önálló közlekedéshez szükségesek. www.kozlekedjbiztonsagosan.hu

A Moki Rajzpályázat eredményhirdetésére május 27-én, vasárnap 15 órakor kerül sor a Gyermekmentő Szolgálat Gyermekszínpadán, a Kis Napozóréten.

A Mercedes-Benz Hungária Kft. jótékonysági aukción keresztül ajánlotta fel az első, Magyarországon gyártott Mercedes-Benz B-osztály személyautót a Gyermekmentő Szolgálat részére. Az április 21-én lezárult licitáláson a Mercedes-Benz egyik hazai márkakereskedője, a Jász-Plasztik Autócentrum Kft. 20 110 000 forintos vásárolta meg az első, értékesítésre szánt modellt.

Május 27-én, vasárnap a Gyermekmentő Szolgálat Gyermekszínpadán, a Kis Napozóréten a Trambulin Színház, a Kolompos együttes, az Aranyszamár Színház, a Kávészünet zenekar és a Réparetekmogyoró Társulat lép fel.

A rendezvény egyik legszínesebb és leglátogatottabb programja a Petőfi Csarnok Szabadtéri Színpadával szemben fekvő füves terület – az úgynevezett Napozórét – két oldalán berendezett Nemzetek Utcája, ahol a Budapesten akkreditált nagykövetségek és kulturális intézetek várják május 27-én, vasárnap az európai és az Európán kívüli kultúrák, népi szokások és hagyományok iránt érdeklődőket. Az eseményen – egyedülálló módon – lehetőség nyílik a követségek, illetve kulturális intézetek munkatársaival és azok családtagjaival közösen játszani, táncolni, énekelni vagy beszélgetni, és ily módon megismerni az adott ország kultúráját, szokásait.

A rendezvényen összesen tizenkét ország és a Magyar Országgyűlés vesz részt változatos programokkal: Fülöp-szigetek, Ibér-Amerikai Országok Magyarországi Közössége, India, Indonézia, Japán, Katar, Kína, Koreai Köztársaság, Lengyelország, Madagaszkár, Magyar Országgyűlés, Németország és Románia. A Magyar Országgyűlés sátrában Bársony Bálint és zenésztársai hangszerbemutatóval egybekötött zeneórákat tartanak.

A Nagykövetségek Színpadán, a Napozóréten zenés, táncos és harci bemutatók teszik még színesebbé a vasárnapot (Lochberg Regionális Tánccsoport, Németország; Polonéz magyarországi lengyel ifjúsági együttes; indiai táncbemutató; TAIKO (japándob) bemutató; Mesék a bőröndből, interaktív előadás román és magyar nyelven). A Budapesti Operettszínház művészei, Mészáros Árpád Zsolt és Vágó Zsuzsi az Ördögölő Józsiás című zenés fantasy-ból adnak elő dalokat, utánuk Bársony Bálint és a Sunshine Love Feat.: Kökény Attila lép fel.

A Magyar Posta 2010 óta támogatja a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatot és részt vesz a városligeti Gyermeknapon. Az együttműködés fontos állomása volt 2011 márciusa, amikor a Magyar Posta értékjelzés nélküli feláras forgalmi bélyeget bocsátott ki azzal a céllal, hogy széles körben felhívja a figyelmet az NGYSZ munkájára. A karitatív bélyeg felárából felhalmozódó összeget a Magyar Posta minden évben átutalja a szervezetnek, amely azt a rászoruló gyermekek egészségügyi ellátására fordítja.

A Magyar Posta Zrt. helyszínén, a Napozóréten meg lehet vásárolni a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatot támogató bélyeget, a Gyermeknap alkalmából pedig ünnepi bélyegzővel látják el a helyszínen feladott leveleket és képeslapokat, melyeket a gyerekek akár saját maguk is elkészíthetnek. A Meseposta interaktív foglalkozásokkal várja az érdeklődőket. Ízelítő a programból: bélyegkirakó- és kvízjáték, UV-lámpás kódfejtés, térképes játék, memóriajátékok, bélyegtervezés és bélyegzésgyűjtés „mesés” bélyeg-ajándékokért. A Bélyegmúzeum „Art Mail” foglalkozásán a gyermekek megismerkedhetnek a bélyegek történetével, a „bélyegtervezés alapjaival” és készíthetnek bélyeges ajándéktárgyakat. A Magyar Posta Zrt., mint felelős 21. századi vállalat, kiemelten fontosnak tartja a környezettudatos nevelést. Az Ökolabirintus 250 m2-es területén hat állomáson tanulhatnak játékosan a gyerekek a környezetvédelemről, lesz Öko Logika, Szelektív Memória, Óriás Szelektív Csúzli, Szél-malom Harc, Magyarország Kirakó, Lengő PET. A Bolygómentők kalandjai címmel vidám, demonstratív játék keretében a Magyar Cserkészszövetség aktivistái várják a kicsiket, ezen kívül cserkész villámjátékokkal is szórakoztatnak, amelyek pár perc alatt különleges élményt nyújtanak és értékeket közvetítenek a gyerekek felé.

A Magyar Nemzeti Bank az ország független jegybankjaként idén is hozzájárul a Városligeti Gyermeknapra kilátogató gyerekek és családok színvonalas szórakoztatásához. Az MNB-sátorban mindkét napon a pénz világát játékos formában bemutató, hasznos felvilágosító programokkal várják a látogatókat.

A Philips Magyarország Kft. idén először csatlakozik a Városligeti Gyereknaphoz, a PHILIPS Egészséghős programjával. A cég sátrában érdekes feladatokkal, játékokkal és bemutatókkal várják a gyerekeket, akik felfedezhetik a Föld energiáit: a levegőt, a napfényt, a vizet, és a környezetvédelemről is sok érdekes információt hallhatnak.

A Biztonságos Internet sátor immár negyedik éve fogadja az érdeklődőket a biztonságosabb internet-használat témakörébe tartozó számítógépes és kvízjátékokkal, vetélkedőkkel, hasznos tanácsokkal.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat az Európai Unió Safer Internet Plus (SIP) programjában tudatosság-növelő központként a gyermekek, szülők és tanárok felvilágosítását, a program népszerűsítését tűzte ki célul. Szeretnénk elérni, hogy az országban minél több internethasználó böngészhessen biztonságos körülmények között, illetve, hogy probléma esetén az érintettek tudják, kihez fordulhatnak. Célunk, hogy felhívjuk a figyelmet az interneten leselkedő veszélyekre, ugyanakkor teremtsük meg azok orvoslásának, illetve a segítségnyújtás lehetőségét.

A Biztonságos Internet sátor programjain jelen vannak: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, a HP Magyarország, a Magyar Telekom, a Microsoft Magyarország, a Symantec Magyarország, a Telenor, az UPC Magyarország és az UNICEF.

A Biztonságos Internet sátor szervezői számára az internetet a Telenor Hipernet biztosítja.

A Safer Internet Projekt Magyarországon:

Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat: tudatosításért és oktatásért felelős központ. Trénereik ingyenes tanfolyamokat tartanak diákoknak, tanároknak netikett és egyéb témakörökben.

www.saferinternet.hu

Biztonságosinternet Hotline: káros, illegális és jogsértő tartalmak bejelentése www.biztonsagosinternet.hu

Kék Vonal: helpline, segélyvonal és e-mailes tanácsadás gyerekeknek

www.kek-vonal.hu/emil

116 111 - ingyenesen hívható segélyvonal

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Infokommunikációért Felelős Államtitkársága az infokommunikációs technológia népszerűsítését a rendezvényen elsősorban a készségfejlesztő és szórakoztató internetes játékok bemutatásán, az online szerepjátékok és avatárok készítésének megismertetésén keresztül kívánja elérni, valamint beszélgetést kezdeményeznek a gyerekekkel és szüleikkel a közösségi oldalakról és a biztonságos internet-használatról (”Amit a szülőknek feltétlenül tudniuk kell a videojátékokról” címmel).

Kiegészítő programként érdekes audiovizuális eszközöket is bemutatnak a kisebbeknek és a nagyobbaknak egyaránt.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Internet Hotline szolgáltatása az interneten fellelhető jogellenes, illetve a kiskorúakra káros és veszélyes tartalmak bejelentésére szolgál, emellett segítséget nyújt akkor, ha valakit jogsérelem ér az interneten. Az Internet Hotline sátorbanminden korosztály megtalálja a neki való szórakoztató és informatív feladatot, játékot. A Hatóság munkatársai az egészen kicsi gyermekeknek színezővel, lufikkal, a fiataloknak kvízjátékkal, a szülőknek pedig hasznos tanácsokkal készülnek a biztonságos internet-használat és a korhatár-szabályozás témakörében.

A HP Magyarország nyomkereső játékkal várja rá a kicsiket és nagyokat, akik tippeket kapnak a biztonságos internet-használathoz.

A Microsoft Magyarország „Biztonságosabb Internet” programjával képviselteti magát a Gyermeknapon, amelynek keretében az online világ kockázati tényezőire szeretnék felhívni a gyerekek, a szülők és a tanárok figyelmét. Bemutatják ezen kívül a www.webvelem.hu  oktató projektet, a Windows Live biztonsági beállításait, a legújabb Microsoft Windows Phone 7 rendszert és a Windows 8 programot.

A Symantec Magyarország egész napos tanácsadást tart az internet biztonságos használatáról az alábbi témakörökben: gyerekek online, tanácsok szülőknek, gyerekek virtuális világa és hogyan biztosítsa önmaga és családja védelmét. Olyan tippeket ad az internetes biztonság témájában, amelyek mindenki számára érthetőek és egyszerűen betarthatók.

Az UPC Magyarország sátrában a gyerekek internet-biztonsági kvízeket, teszteket tölthetnek ki, vetélkedőkön vehetnek részt, és az internet használatát tanító színes, játékokkal teli foglalkoztató füzettel is megajándékozzák őket. A “Játékos tanulás - az internet használata” című könyvecske 30 oldalnyi játékos feladaton keresztül vezeti rá a 4-10 éveseket arra, milyen hatással lehetnek a modern technológiák mindennapi életükre, és hogyan lehetnek biztonságban az online környezetben. Emellett fejleszti alapvető nyelvi és matematikai készségeiket, gyarapítja társadalmi és kulturális tájékozottságukat. A kiadvány a szülőknek is alkalmat ad arra, hogy beszélgessenek a gyerekekkel olyan fontos kérdésekről, mint a személyes adatok biztonsága és védelme.

A Magyar Telekom sátrában játékos táblagép-kvízeken és TV kirakójátékokon vehet részt a család apraja és nagyja, és megnyerheti a Telekom meglepetés-ajándékait. A kalandos kedvű gyerekeket egész nap várja egy felfújt óriáscsúszda.

A Biztonságos Internet sátor programjához idén először csatlakozik a Telenor és az UNICEF is.

A Telenor sátrában modern számítástechnikai eszközökkel és „Biztonságos internet kvízzel” várják a gyerekeket és a szülőket. A program során a résztvevők megismerhetik a modern eszközök nyújtotta lehetőségeket, illetve a cég szakemberei a kvíz kiértékelése során az önfeledt internetezésben rejlő veszélyekre is felhívják a figyelmet, hogy a világhálón töltött idő valóban gondtalan és biztonságos kikapcsolódást jelentsen minden korosztály számára.

Az UNICEF sátrában a gyerekek megismerkedhetnek saját jogaikkal, és hogy hova fordulhatnak, ha bajban vannak. Mindezt megtudhatják, ha kitöltik a „Gyerek, de joggal” című kvízt.

A részletes Városligeti Gyermeknapi program letölthető erről a linkről, illetve a www.gyermekmento.hu weboldalon lehet megtalálni.

A széles programkínálaton túl vásárosok és kereskedők várják az idelátogatókat, kedvező árakkal és különleges portékákkal.

A rendezvény minden érdeklődő számára ingyenes.

A rendezvény célja

A rendezvény elsődleges célja, hogy értelmes és kulturált szórakozási, tanulási és sportolási lehetőséget nyújtson a gyermekek, fiatalok és családjaik számára, lehetővé téve mindenkinek, hogy belépődíj fizetése nélkül részt vegyen a több tucatnyi helyszínen folyó változatos programokon. A rendezők bíznak benne, hogy a gyermekek érdeklődési körüknek megfelelően további ötleteket kapnak a küszöbön álló nyári szünidő értelmes eltöltéséhez.

A rendezvény publicitása

Az esemény a korábbi évekhez hasonlóan széles médianyilvánosságot élvez: a Gyermeknap programját évről évre minden jelentős médium (közszolgálati televíziók: m1, m2, Duna Televízió, kereskedelmi televíziók: RTL Klub, TV2; napilapok: Blikk, Népszabadság, Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, Axel-Springer lapok, Metropol stb.) ismerteti. 2012-ben a Gyermekmentő Szolgálat 20 000 példányban 28 oldalas gyermeknapi kiadványt jelentetett meg ez alkalomból, és az érdeklődők mintegy 250 plakátról és újsághirdetésekből is tájékozódhatnak.

TÁMOGATÓK

Támogatóink a következő cégek, médiumok:

Fő támogatók: Magyar Országgyűlés, Fővárosi Önkormányzat, OTP Bank Nyrt, ELMŰ-Budapesti Elektromos Művek Nyrt., Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.

Kiemelt támogatók: Cebion, Európai Unió, HP Magyarország Kft., Magyar Nemzeti Bank, Magyar Labdarúgó Szövetség, Mercedes-Benz Hungária Kft., Microsoft Magyarország, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, Philips Magyarország Kft., Sió-Eckes Kft., UPC Magyarország.

További támogatók: Adidas Magyarország Kft., Chio-Wolf Magyarország Kft., EDU-Kid Kft., Elevenpark Kft., HARIBO Hungária Kft., Ice ’N’ Go Kft., Magyar Posta Zrt., Magyar Telekom, MARS Magyarország Kft., Stabenfeldt Kft – PennyGirl, Symantec Magyarország, Telenor Magyarország Zrt.

Fő médiatámogatók: Axel Springer-Magyarország, Blikk, Nemzeti Sport, Metropol napilap, Népszabadság Zrt., Shopline.hu Nyrt., Juventus Rádió, MTVA.

Médiatámogatók: hasznaltauto.hu, IMEDIA Kft., MAHIR Cityposter Kft., Mindennapi Pszichológia, National Geographic Kids, Ombrello Média Kft., Picur Rádió, Tévézz okosan!, Young&Rubicam Budapest Kft.

További információ:

Hegedűs Viktória

Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat

Rendezvényszervező

Telefonszám: 475-70-12

Mobil: 06-30-827-31-06

e-mail:hegedus.viktoria@gyermekmento.hu

Pethő Zsófia

Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat

PR munkatárs

Telefonszám: 475-70-27

Mobil: 06-30-436-37-67

e-mail: petho@gyermekmento.hu

Programfüzet letöltése