ngysz_kicsi.jpg

bringavalolimpiara.jpg

  
  Kerékpárral a londoni olimpiára – Jótékonykodás bringázással


Három magyar sportember Budapestről elkerekezett a londoni olimpiára. A több mint kétezer kilométeres út nem csak az akarat és a fizikai állóképesség erőpróbája volt, hanem jótékonysági akció is. A kis csapat Budapesttől Londonig vitte a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat hírét, és pénzadományokat gyűjtött nekik. Kedd délután vetítéssel, élménybeszámolóval egybekötött ünnepségen adták át az összegyűjtött pénzt a Deutsche Bank székházában a Gyermekmentő Szolgálatnak, melyet a Bank – a társadalmi felelősségvállalás jegyében és a nemes célok érdekében – kiegészített.

 

A közönség soraiban a Deutsche Bank Magyarországi Fióktelepének szinte valamennyi munkatársa helyet foglalt, hiszen a három londoni kerékpáros egyike, Bóta Katalin, a cég vezérigazgató-helyettese. 2012. július elsején Berta Istvánnal és Berta Ádámmal kerékpárral elindult  a XXX. nyári olimpiai játékok színhelyére, Londonba. A hét európai országon keresztül vezető 2300 kilométeres utat 23 nap  alatt tették meg.

 

A három sportember útja nem csak nagyszerű  fizikai teljesítmény volt, amellyel felhívták a figyelmet arra, mi mindenre képes az emberi akarat és a kitartás, hanem segélyakció is. Londonig vezető bringaútjuk során hírét vitték a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak, egy karitatív szervezetnek, amely határokon át segít az arra rászoruló gyerekeknek. 

 

„Nagyon jól érzem magam itt, Önök között, mert pont azt látom, amire nagyon nagy szükség van és lesz is mindig a világban: hogy egy egyéni kezdeményezés, egy bátor vállalás találkozik egy nagy cég átérzett társadalmi felelősségével.” – mondta el rövid köszönő beszédében Edvi Péter, a Gyermekmentő Szolgálat elnöke, majd egy bekeretezett gyermekrajzot nyújtott át Kurali Zoltánnak, a Deutsche Bank AG Magyarországi Fióktelepe elnök-vezérigazgatójának, „a Bank képzőművészeti gyűjteményét gazdagítandó”.


Kurali Zoltán elnök-vezérigazgató elmondta, hogy a Deutsche Bank mindig is nagy súlyt helyezett a vállalati felelősségvállalásra. Ő maga továbbra is arra ösztönzi munkatársait, hogy álljanak elő hasonló ötletekkel, vállaljanak kihívásokat, és a Bank ebben támogatni fogja őket.

 

Bóta Katalin az általa használt fekvőkerékpárt (rekumbens) is elhozta az ünnepségre. Elmondta, hogy a hosszú, sokszor esős út alatt szívet melengető volt, ahogy a sok ismerős mellett még több ismeretlen – kocsmáros, kempingtulajdonos, boltos – nyúlt a zsebébe, hogy egy általa ismeretlen karitatív szervezetnek, a Gyermekmentő Szolgálatnak adományozzon.

 

A beérkezett összeget a Gyermekmentő Szolgálat egészségügyi programjára fordítja. 26 rászoruló gyermek műtéti, kezelési költségeit tudja belőle finanszírozni, valamint gyermekorvosi rendelőjének felszerelését fogja bővíteni: az itt folyó terápiás munkához nélkülözhetetlen új, az EU-szabványoknak megfelelő trambulin nemsokára meg is érkezik a rendelőbe.

 


További információ: Tőzsér Anita, aniko.tozser@db.com, +3670 4510029