Tabáni István koncertjén rajongók együtt énekeltek, táncoltak a művésszel, a koncert után közös fotózkodásra és autogramosztásra is lehetőség nyílt. Ezzel a zenei programmal záródott a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) és Budapest Főváros Önkormányzata közös, kétnapos, ingyenes gyermeknapi rendezvénye a Városligetben. A hétvégén rengeteg színes, vidám program várta a gyerekeket, családokat: színpadi műsorok, kézműves-foglalkozások, vetélkedők, ügyességi és sportversenyek, arcfestők, ugrálóvárak, és mindez ingyen! A rendezvényhez az időjárás is kegyes volt, hisz igazi nyári melegben, verőfényes napsütésben zajlott az esemény.

A Szolgálat idén is külön meghívott a gyermeknapi rendezvényre több mint 500 nehéz sorsú gyermeket magyarországi – pécsi, pápai – intézményekből, illetve a határon túlról: Erdélyből, Csángóföldről, Felvidékről, a Vajdaságból és Kárpátaljáról. A vendéggyerekek utazási, szállás- és étkezési költségét a Szolgálat teljes mértékben magára vállalta. A határon túli gyerekek többsége először járt Magyarországon, így számukra is felejthetetlen élményt nyújtott ez a két nap.

Az immár hagyományos OTP Gyermeknapi Focikupára is sor került, ahol a kicsik – 2005. január 1-je után születettek - korosztályában a Pécsi Árpád Fejedelem Általános Iskola és Gimnázium nyert, míg a nagyoknál – 2002. január 1-je után születettek – az erdélyi Szováta csapata győzedelmeskedett. A nyertes csapatokon túl a gólkirályt és a legjobb kapust is díjazták.

Rengeteg érdeklődő kereste fel a Gyermekmentő Szolgálat Gyermekszínpadát is, ahol a Budapesti Operettszínház művészei – Janza Kata és Siménfalvy Ágota– musical dalokkal szórakoztatták a kicsiket és nagyokat egyaránt, Malek Andi és az eSzeMent MeseBand, valamint Gubás Gabi zenekaraikkal is sok feledhetetlen pillanatot okoztak a gyerekeknek. Felléptek még az Aranyszamár Színház, a Magyar Állami Operaház művészei, az Állami Artistaképző Intézet növendékei, a Kaláka együttes, az Osztováta Együttes, a New Dance World, az Angel Dance tánccsoportok. Míg a szombatestét a tinik kedvence, a By The Way együttes fellépése zárta. 

Az OTP Bank Kalandparkban az OK Oktatási Központ Sulibank programja interaktív pénzügyi játékokkal, érdekes fejtörőkkel és nyereményekkel várta a gyerekeket. Két nap alatt több mint 1600 látogató vett részt a foglalkozásokon.

A pénzügyi tudatosítás mellett az egészségügyi tanácsadást is fontosnak tartották a szervezők, így a Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati kamionjában az érdeklődők hasznos szaktanácsokat hallhattak, míg a Gyermekmentő mozgó fogászati buszában fogászati szűrést és szájhigiénés felvilágosítást tartottak az önkéntes fogorvosok. A szakemberek a rendezvény ideje alatt 945 fogászati szűrést végeztek.

160528_1806_ok_k_w.jpg

Idén a Nemzetek Utcájában 38 ország, az Európai Bizottság képviselete és az Országgyűlés vett részt változatos programokkal: India, Indonézia, Japán, Ukrajna, Kína – ELTE Konfuciusz Intézet, Lettország, Norvégia, Oroszország, az Arab Nagykövetek Feleségeinek Csoportja (Palesztina, Kuvait, Katar, Líbia, Tunézia, Jordánia, Algéria), és az Ibér-Amerikai Országok Magyarországi Közössége (23 ország). 

A Nagykövetségek Színpadán zenés, táncos bemutatók tették még színesebbé a vasárnapot.

A Biztonságos Internet Sátor már kilencedik éve fogadta az érdeklődőket számítógépes és kvízjátékokkal, vetélkedőkkel és hasznos tanácsokkal a biztonságosabb internethasználathoz. A két nap alatt közel 10 000 látogató fordult meg a sátorban, ahol a támogatók jóvoltából értékes nyereményeket sorsoltak ki.

A Magyar Lovasterápia Szövetség szakemberei látványos bemutatót tartottak lovasterápiás gyógyító munkájukról.

Idén a gyermekek ismét találkozhattak a Városligetben a Mercedes-Benz Hungária Kft. MobileKids programjával. A Mercedes-Benz által indított MoKi program játékos formában hívja fel a 4-10 éves korosztály figyelmét a biztonságos közlekedés fontos kérdéseire. A MoKi-sátorban KRESZ-teszttel, a biztonságos közlekedéssel kapcsolatos játékokkal és kézműves foglalkozással várták a gyermekeket. A két nap alatt közel 4000 gyermek vett részt a foglalkozásokon.

160528_1795_k.jpg

A kétnapos rendezvényre az ELMŰ EnHome busza is kitelepült, ahol összesen több mint 300 gyerek hallgatott érdekes előadásokat környezettudatosságról és fizikáról.

Reméljük, hogy a Városligetbe látogató gyermekek számára ez a hétvége egy életre szóló élményt jelentett.